Megjelent a 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről.

Az intézkedés célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú fenntartása.

A programot először 2007-ben indította el a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium. A rendkívül népszerű pályázatra 2500 kérelem érkezett be, ebből 1400-at tudott támogatni az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból lehívott program. Ez a pályázat egyszeri vissza nem térintendő támogatás, ami a vállalt gazdaság méretének a függvényében 20 és 40 ezer euró közötti összeget jelent, azaz 5 és 10 millió forintot. A feltételek között szerepel, hogy olyan fiatalok pályázhatják meg a támogatást, akik a mezőgazdasággal szeretnének foglalkozni, akiknek van legalább középfokú mezőgazdasági végzettsége, illetve azok, akik 18 és 40 év közötti fiatalok és korábban mezőgazdasági tevékenységet nem végeztek.

Figyelem! Az ÚMVP Irányító Hatóságának 70/2009. (X. 5.) közleménye alapján a támogatási kérelmek benyújtására 2009. szeptember 15. és október 31. között van lehetőség.

Az előző kérelemhez képest kicsit változtak a feltételek. Most már azok is pályázhatnak, akik az elmúlt 12 hónapban valamilyen gazdálkodást folytattak, illetve gazdasággal már rendelkeznek. Változik továbbá a pontrendszer is, elsősorban azokat a pályázókat részesítik előnyben, akik vidéken élnek, felsőfokú végzettséggel rendelkeznek valamint 25 és 29 év közötti gazdálkodók. A jelentkezők közül előnyben részesítik a hátrányos helyzetű térségben élőket és a 4000 fő alatti településen lakó fiatal gazdákat.

A Magyar Közlönyben megjelent rendelet az FVM oldalán ITT olvasható!

*

AKTUÁLIS: 2009. november 5.:

Az ÚMVP Irányító Hatóságának 83/2009. (XI. 5.) közleménye a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatási konstrukciót érintően egyes ügyfelek életkorának figyelembe vételéről

Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága ezúton tájékoztatja az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet alapján támogatási kérelmet benyújtott, érintett ügyfeleket, hogy a kapcsolódó formanyomtatvány csomag későbbi megjelenése miatt az életkor tekintetében nem éri hátrány az ügyfeleket.

Azon ügyfelek, akik a 2009. szeptember 15-től 2009. szeptember 24-ig tartó átmeneti időszakban
a) töltötték be 40. életévüket, vagy
b) betöltött életkoruk alapján a pontozás szempontjából kedvezőtlenebb korcsoportba kerülnének,
számukra a) esetben továbbra is fennáll a támogatáshoz való jogosultság, míg b) esetben a magasabb pontszámú korcsoportba való besorolás alapján kerülnek értékelésre, amennyiben támogatási kérelmüket2009. szeptember 30-ig benyújtották.

Cikk megosztása