Falunap Zalaszentivánon

Az időjárás ugyan nem támogatta, de minden és mindenki más hozzájárult ahhoz, hogy Zalaszentivánon június 20-án – Szent Iván napjához közeledve – sikeres és emlékezetes falunapot tartson a település közössége.

A települési sportpályán és annak környékén került megrendezésre a kistérségi falunap, amely egy vidám, hangulatos kulturális és szórakoztató rendezvény volt minden korosztály számára. A változatos programokkal tarkított nagyszabású rendezvényt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatta. A falunapot az Élhetőbb Zalaszentivánért Közhasznú Egyesület rendezte, mely a sikeres pályázat birtokosa is volt egyben.

*

Bemutatkozásunk a Budai Várban

A Zalai Témautak LEADER Helyi Akciócsoport munkaszervezete úgy döntött, hogy él a nagyszerű lehetőséggel és a 2009.július 24-26. között, a Budai Várban megrendezésre került Hungaroring Fest-en megjelenik és képviseli, népszerűsíti a területén élő, népi mesterségetet űző mesterembereket, termékeiket, a falusi turizmussal foglalkozókat.

A munkaszervezetünk a méltó megjelenés érdekében, ellátogatott a helyi kézművesekhez, borászokhoz, a helyi turisztikai szolgáltatokhoz. Tőlük kaptunk névjegykártyákat, szóróanyagokat, prospektusokat, kézműves termékeket, amelyeket nem árusítottunk, csak kiállítottunk a faházunkban. Gondoskodott az Akciócsoportunk kulturális programról is.

A Pacsai Citerazenekart, a dióskáli Kála Néptánccsoportot, valamint Kurázsi Kulturális Egyesületet Nemesrádóról hívtuk el, hogy színvonalas műsorszámaikkal szórakoztassa a Budai Várba, a HUNGAROFALU-ba látogató turistákat.

Szombat este pakoltunk össze. Összességében főleg a kulturális egyesületeinktől pozitív volt a visszajelzés, szívesen szerepelnének a Vidék Napja rendezvényen, esetleg a Szigetfesztiválra is ellátogatnának. Mivel idén először került megrendezésre a rendezvény, nem volt problémamentes, de a türelmes szereplők és a talpraesett munkaszervezeti tagok a rendezők segítségével minden felmerülő akadályt megoldottak.

*

Megújul a bagodi óvoda

Felújítják a helyi óvodát. A tizenötmillió forintos beruházás őszre készül el, s az épületben bölcsődének is helyet biztosít az önkormányzat a tervek szerint.

Bagod vezetése az Önkormányzati Minisztérium pályázatán nyert támogatást az óvoda felújítására. A beruházást az indokolta, hogy az épület beázott, a teteje tönkrement, a falakon és az ablakokon át pedig kiszökött a meleg. Az elektromos rendszer is felújításra szorult, a munkálatok kezdetén kiderült, hogy egy nagyobb teljesítményű fúrót sem bír el.

Az önkormányzat 25 millió forintos felújítást tervezett, amelyhez 19 millió forint támogatást kért, de csak 11,2 milliót nyert a pályázaton, így nettó 15 millió forintosra zsugorodott a program. Ebből az összegből is megoldhatók azonban a legfontosabb beavatkozások. A magastető kialakításával, az épület hőszigetelésével és a nyílászárók cseréjével már végeztek a szakemberek. A villamos hálózatot is felújították, még a padozat cseréje van hátra, s zajlik a helyiségek vakolása.

Mogyorósi József, Bagod polgármestere elmondta, hogy a tervek szerint funkcionálisan is megújul az épület: bölcsődét nyitnak benne. Az ellátásra nagy igény van a faluban, várhatóan 12 kisgyereknek biztosítanak helyet az óvodai tornaszobában kialakítandó bölcsődei csoportban. A tornaszobát az épülethez tartozó szolgálati lakásba költöztetik. Az önkormányzat a bölcsőde létrehozásához kilencmillió forintot igényelt a regionális fejlesztési tanácstól. A pénz biztosításáról a napokban születhet döntés.

A beruházás a remélt támogatáson felül négymillió forint önerőt igényel. A 48 gyermek nevelését biztosító óvoda felújítása augusztus végén fejeződik be, míg a bölcsőde októberben kezdhet működni.

*

A vidéki Magyarország bemutatkozása a Szigeten a Hungarikum faluban

A Zalai Témautak Nonprofit Kft. munkaszervezete ismét részt vett a vidéki Magyarország bemutatásában, 2009. augusztus 10-16 között megrendezésre kerülő Sziget fesztiválon. Munkatársaink a Zalai Témautak Leader Közösség népszerűsítésén fáradoztak.

Nemessándorházi mézet kóstoltattunk, a szentpéterúri Török pékség ajándék pereceit osztogattuk a szigetezők nagy örömére. Érdekelte a fiatalokat,külföldieket a vidék, meglepődtek, milyen más világ, mint az általuk ismert Budapest és Balaton.

*

Nagyközségből kisváros: Pacsa a tizedik város Zala megyében

Sólyom László köztársasági elnök városi címet adományozott 22 nagyközségnek köztük a Zalai Témautak Helyi Közösség területén található Pacsának is.

Pacsa - 25-30 kilométeres távolságra Keszthelytől, Zalaegerszegtől és Nagykanizsától - mindig körzetközponti szerepet töltött be. Az 1950-es évekig járási székhely volt, az elmúlt évtized közepén nyerte el a nagyközségi rangot. Pacsa város teljes infrastruktúrával rendelkezik, mentőállomás, rendőrőrs, körzeti iskola közel 300 tanulóval és itt nyílt meg az ország első labdarúgó kollégiuma 1975-ben.

Az elmúlt néhány év eredmenyei: bankfiók, munkaügyi kirendeltség, okmányiroda és kistérségi székhely funkcióval rendelkezik a megye tizedik városa: Pacsa

Forrás: Zalai Témautak Szolgáltató Nonprofit Kft., Pacsai HVI

Cikk megosztása