Felújították a szabadszállási játszóteret

A gyermekek nagy örömére ismét használható a régi játszótér. A felújítást néhány szülő, a saját eszközeivel, közös erőbedobással végezte el.

*

Magyarok Országos Gyűlése utóhangja

A Magyarok Országos Gyűlését augusztus 21-22-23-án rendezték a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán. Köszönet érte Kunszentmiklós városának, vezetőségének és lakosságának. Köszönet annak a több ezer lelkes önkéntesnek is, akiknek a munkája nélkül ez az esemény nem született volna meg.

A találkozó hatalmas társadalmi összefogással született, a szervezők, a fellépő csoportok, zenekarok, a tudományos előadók, a Nemzeti Érdek Program szakértői mind-mind önkéntes munkával vállalták a közreműködést, a felépített pódiumok, a sátrak, a segítők ellátása pedig adományokból állt össze.
A rendezvénynek több mint 180 ezer látogatója volt.

A résztvevők számának kiszámításához a parkoló autók számát, a vasúti és a közúti tömegközlekedéssel érkezők számát és a légi felvételeket használták.

- A legerősebb nap, a szombati, augusztus 22. volt. A szervezők ekkor a teljesítőképességük határán álltak - mondta Benis Miklós a rendezvény főszervezője - de a Teremtő itt is a segítségünkre sietett, mert szombat este egy nagyobb esőt küldött ránk. Ennek következtében az esemény utolsó napján, vasárnap, csak dél körül kezdtek újra megtelni a parkolók, és lettek tele a rendezvénysátrak.

A rendezvény három napja során hét óriás sátorban adott elő a Pusztaegyetem szervezésében az a majdnem száz előadó, aki a magyar tudomány, művelődés, hitélet… szakterületeit reprezentálták.

A Gyógyítsuk meg Magyarországot címet viselő program keretén belül természetgyógyászok, orvosok, csontkovácsok segítettek a rászorulóknak. A Bárka program népi gyógyász csapatának sátra előtt napi 200 gyógyulni vágyó állt sorba folyamatosan.

A gyerekeket a nekik felépített várban, a mesesátorban, a kézműves foglalkoztatóban és sok egyéb helyszínen próbálták szórakoztatni és tanítani az önkéntes segítők.

A látogatóknak a majdnem 1000 őstermelő és kézműves biztosította a vásári forgatagot.

A Magyar Találmányok Házában bemutatták a legfrissebb magyar találmányokat (az elektromos autótól a hordozható repülőgépig), és a magyar környezetkímélő technikai megoldásokat (öko wc-től, környezetkímélő házi szennyvízrendszertől és energia ellátó rendszerektől kezdve, a házilag barkácsolható sörkollektorig...)
Felvonult a Magyar Nemzeti Lovas Díszszázad száz lovassal és megtörtént a történelmi élőkép bemutatása 1400 lovas, gyalogos és táncos résztvevővel.

Megszervezték továbbá a kárpát-medencei táncegyüttesek találkozóját, a harcos magyarok harcművészeti bemutatóját.
A Magyarok Országos Gyűlését jövőre is megszervezik. Az ideihez hasonlóan Bösztörpusztán, augusztus 15-e (Nagyboldogasszony napja), vagy augusztus 20. közelében.

*

Átadták a Barákai kikötőt

Ünnepélyesen is átadták azt a Dunai kikötőt, amely Barákán a Glencore Grain Hungary Kft. beruházásának második ütemében valósult meg. A most felavatott pontom kikötő több, mint két éves előkészítő munkának a gyümölcse, amely nemcsak a tervezőknek és kivitelezőknek de a különböző hatóságok hathatós munkájának az eredménye.

Az átadó ünnepségen Novodomszki Éva köszöntötte az egybegyűlteket a cég egyik impozánsan átalakított raktárhelyiségében, ahonnan a meghívottak átvonultak a barákai kikötőhöz. A komoly, több 100 tonna óránkénti kapacitású átrakóval rendelkező hajóállomást Szeghalmi Ambrus szentelte fel, aki elmondta, hogy nem gondolta volna, hogy gyermekévei színhelyén egyszer ilyen fontos beruházás fog megvalósulni.

A nemzetiszín szalaggal átkötött épületet Juhász Csaba a Glencore Grain Hungary Kft. ügyvezetője, Cservák Sándor cégvezető, valamint Jakab Ferenc Foktő polgármestere avatták fel. Cservák Sándor elmondta, hogy szabad kikötőként nemcsak a Glencore, hanem a környékbeli gazdák és kereskedők megrendeléseit is teljesíteni fogják. Az uszályok északra Rotterdam felé a Rajna-Majna csatornán, valamint déli irányba a Fekete-tenger felé hordják majd az olajos magvakat és a gabonát.

*

Átadták a buszmegállót

Kalocsa város képviselő-testülete, a Volán dolgozói valamint több kalocsai és környékbeli polgár jelenlétében ünnepélyesen is felavatásra került az új buszpályaudvar.

Török Gusztáv Andor polgármester a megnyitón elmondta, hogy a régi pályaudvar az elmúlt 50 év alatt elhasználódott, ezért volt szükség a felújításra, amelyet pályázat segítségével valósított meg a város.

A munkálatokhoz 270 millió forintot a DARFT, 40 milliót pedig a város biztosított. A 60 ezer lakost érintő beruházás nemcsak Kalocsának, de egész vonzáskörzetének sokat jelent, hiszen naponta 7 busztársaság 410 buszjáratával 7-8 ezer fő utazik. A megújult pályaudvaron már digitális hangos bemondás fogja tájékoztatni az utasokat, hogy hány órakor és melyik kocsiállásról hova indul autóbusz, de ezenkívül LCD monitorok is segítik majd a tájékozódást, ahol a következő 60 perc induló járatait találhatják meg az érdeklődők.

A kényelmesebb és gyorsabb utasbeszállítás érdekében bérletárusító automata kerül felállításra, ahol nemcsak vonaljegyeket, de bérleteket is vásárolhatnak az utasok, elkerülve ezzel a sorban állást.

*

Örökségnap a Hartai Tájházban

A Hartai Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény csatlakozott "A Kulturális Örökség Napjai" országos rendezvényhez. Az ezévi örökségnapok 2009. szeptember 19-én és 20-án kerülnek megrendezésre.

A program központi témája a SZAKRÁLIS TEREK,TÁRGYAK, melyekből Harta Tájházának mindkét épületében bőven van látnivaló. A község közepén a Templom u. 52. és 62. szám alatti épületekben található kiállítóterek ágostai/evangélikus, kálvinista/református,és római katolikus egyházi tárgyi emlékeket őriznek. A Református templommal szemben levő régi ház udvarán a római-kori sírkő és oltárkő töredék másfél évezredet, a gót betűs sírkövek és faragott fejfák a falutörténeti újrakezdés két és fél évszázadát idézik. E "dunai sváb" parasztházban kálvinista és lutheránus énekeskönyvek, gót betűs biblia, két templomi faszobor, hartai festett bútorok, keresztszemes díszítésű kakasos falvédős csládtörténetek és református utalások lelhetőek fel.

Az Evangélikus templom melletti házban két kiállítótér fogadja az ide látogatókat. A "Felvidéki szobában" az 1947-ben Hartára kerülő magyar ajkú családok lakásberendezési-, és kegytárgyait, a római katolikusokhoz kötődő aranyozott keretű szentképeket, rózsafűzért, szenteltvíztartót, a belépő szobában pedig a református vallásúak imakönyveit, házi áldásait, valamint a Don-kanyart megjárt és Hartára kerülő "Imádságos könyvet" láthatjuk. a "Gallé Tibor Emlékszobában" a két háború közötti Hartát megfestő művész alkotásai között jó néhány szakrális jellegű kép fedezhető fel.

A Tájház épületei mindkét nap 10.00-től 18.00-ig várják az érdeklődőket.A helyszínek- mozgáskorlátozottak számára is- szervezett épületvezetéssel ingyen látogathatók.

*

Falunap Öregcsertőn

Nagy sikerrel zárult az ÚMVP keretében megrendezett öregcsertői rendezvény.

Az FVM idén pályázatot hirdetett az ÚMVP keretén belül a települések önkormányzatai, illetve civil szervezetek számára helyi rendezvények szervezésére, valamint a helyi közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására.

A kalocsai kistérségből Öregcsertő község sikerrel szerepelt, mely eredményeként szeptember 5-én a Dunamellék Leader HACS közreműködésével megrendezésre került az Öregcsertői Falunap. A rendezvénynek a község központjában található sportpálya adott helyet.

A programok között szerepelt kispályás labdarúgó bajnokság, főzőverseny, hagyományőrző néptánc együttesek, és modern tánc bemutató, az ÚMVP meglepetés humoristája, valamint a Pesti Magyar Operettszínpad előadása.

A rendezvény helyszínén felállított ÚMVP-sátorban az érdeklődők tájékozódhattak a HVI és a Dunamellék LEADER HACS munkájáról, megismerhették az aktuális pályázatokat az ÚMVP III. és IV. tengely vonatkozásában, valamint a vállalkozó kedvű felnőttek egy kvíz kitöltésével, a gyerekek pedig kifestővel nyerhettek különféle ajándékokat.

A vidékfejlesztésért tevékenykedő akciócsoport a standon bemutatta a térség jellegzetes termékeit: kalocsai motívumokkal díszített hímzett terítőket, hímes tojást, öregcsertői mézet és hartai nagymúltú festett bútorokat; az ínyencek pedig házi készítésű sajtot kóstolhattak.

Forrás: Dunamelléki LEADER Egyesület

Cikk megosztása