ÚMVP által támogatott falunap

Újlétán 2009. augusztus 15-én került megrendezésre az ÚMVP által támogatott falunap.

A Valcer Táncstúdió Majorette és Fúvószenekara reggeli ébresztője törte meg a falu álmos csendjét. Ezt követően a falu apraja-nagyja a Művelődési Ház Szabadidőparkjában gyűlt össze, ahol a helyi általános iskola fergeteges társastánc és néptánc bemutatóját tekinthették meg.

10 órától megrendezésre kerülő ünnepi nagygyűlését Szabó Sándor polgármester úr ünnepi beszéde nyitotta meg, amelyben megemlékezett a falu alapításának 144. évfordulójáról, valamint az államalapító Szent Istvánról, a kereszténység felvételéről, illetve arról a sok megpróbáltatásról amellyel a magyarság megküzdött, míg Európa szerves részévé válhatott.
Polgármester úr köszöntőjét Tasó László országgyűlési képviselő úr köszöntője követte. A nagygyűlést az általános iskolások szavalata és éneke zárta.

11 órától különböző helyszíneken, más-más rendezvények zajlottak, annak érdekében ki ki vérmérsékletének és érdeklődési körének megfelelően szórakozhasson. Részt lehetett venni ökumenikus istentiszteleten, ökölvívó-versenyen, labdarúgó-bajnokságon, mesejáték elődadáson.

14 órától ismét a Művelődési Ház Szabadidőparkja adott otthont a további programoknak, így a divatbemutatónak, Főnix Néptáncegyüttes bemutatójának, ifjúsági vetélkedőknek, Újlétai Lila akác népdalkör produkciójának. Ezen kívül ugrálóvár és pónilovaglás várta a kisebbeket. 19 órától ÚMVP támogatásával érkezett a meglepetésvendég a Mikroszkóp Színpad két kiváló művésze – Beregi Péter és Heller Tamás – személyében. A nagyszerű előadást Josh és Jutta, illetve hastáncbemutató zárta. A szabadtéri bálon Liszter Sándor és Vadrózsák műsora szolgáltatta a talpalávalót. 22 órától tűzijáték szórakoztatta a nagyérdeműt.

*

Szentiván éj Bocskaikertben

2008. június 28-án került megrendezésre Bocskaikertben a Szentiváni éji mulatság. A rendezvények a helyi általános iskola udvarán, a közeli kiserdőben és a település utcáin zajlottak.

A színvonalas ének és táncprodukciók követték egymást, emellett tűzzsonglőrök, az íjászok is tovább emelték az est fényét. Az égő parázson több vállalkozó kedvű részvevő is átsétált, köztük volt a település polgármestere Szőllős Sándor.

A messziről jött vendégek pihenésére az iskola udvari erdejében felállított sátrak biztosítottak kényelmes lehetőséget.

*

Ligetaljai-napok

Szinte valamennyi kulturális értékét felvonultatta a hétvégén a Nyírség-Ligetalja az immár 16. alkalommal megrendezett Ligetaljai-napokon, amely vasárnap egyben Rádió Max FM 106 és a Hajdú-bihari Napló közös nyári média roadshow-jának harmadik állomása is volt.

A Napló Nyár 2009 - Rádió Max Turné ezúttal is ezreket vonzott.
A hatalmas színpadon estig váltották egymást a nyíradonyi és a környező településekről érkezett csoportok. A hagyományos citerazenétől a divatos showtáncig mindenféle műsort láthatott a a nap folyamán számában gyorsan gyarapodó közönség. Mindemellett főzőversenyen mérhették össze tudásukat a vállalkozókedvű érdeklődők.

Az est folyamán két sztárvendégének, a Kerozinnak és a Dolli-Rollnak ritmusaira táncolhattak az egybegyűltek. Az eseményt látványos tűzijáték zárta.

*

Megújult Teleház Bocskaikertben

A Nemzeti Civil Alap Civil Szervezetek működésére kiirt pályázaton 700.000 forintot nyert Bocskaikert Jövőjéért és Felemelkedéséért Alapítvány Teleháza.

A támogatási összegből a teleházat szinte újjá varázsolták. A nyert összegből kifestették a belső falakat, kicserélték a székeket és asztalokat. A régi nagy terjedelmű monitorok helyére sík monitorok kerültek, ezzel nem csak sokkal jobb minőséget, hanem jelentős helyszükségletet is megoldottak, az egyébként kis befogadóképességű intézményben. Szünetmentes tápegységgel is sikerült ellátni a számítógépes eszközöket,az xp-s programok pedig akár banki átutalások teljesítésére is képesek.

A megváltozott körülmények tovább emelik a Teleház egyébként is színvonalas szolgáltatásait.

*

Fejlesztések Nyíradonyban

Nyíradony Város Önkormányzata támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Észak-alföldi Operatív Programja keretében a Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola komplex fejlesztésére.

A fejlesztés célja az alap és középfokú iskolai nevelés hatékonyságának növelése a kollégiumi épület felújításán és bővítésén keresztül. A fejlesztés eredményeként javulnak az iskolai nevelés tárgyi feltételei, az eszközellátottság.

Új oktatási elemek beépítésére kerül sor a pedagógiai programba a sajátos nevelési igényű és a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében. Kialakításra kerülnek tantermek, nyelvi laborok, fejlesztő-foglalkoztató szoba és könyvtár.

*

2009-ben újabb 7 km kerékpár út épül meg Nyíradonyban

2008-ban Nyíradony Város Önkormányzata támogatást nyert a Hajdúsámsont Nyíradonnyal összekötő kerékpárút Tamásipuszta és Aradványpuszta belterületi szakaszainak megépítésére.

Az építkezések még az idén folytatódnak a Hajdúsámson és Tamásipuszta közötti külterületi szakasz, valamint a Tamásipuszta és Aradványpuszta közötti külterületi szakasz megépítésével. Az újabb fejlesztések az Új Magyarország Fejlesztési Terv Közlekedés Operatív Program keretében nyert támogatásból valósulhatnak meg.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

*

Csepűrágó fesztivál Nyíradonyban

A nyári fesztivál keretein belül rendezte meg a nyíradonyi Kölcsey Ferenc Gimnázium és Általános Iskola a „Csepűrágó Fesztivált” 2009. június 10. A rendezvény méltán nagy sikert aratott a kicsik és nagyok körében.

A délelőtti programsorozat inkább a kisebbeknek kedvezett, ugyanis ugrálóvár, sorverseny és rajzolási lehetőség várta őket. Délután már a nagyobbaké volt a terep, ugyanis színjátszó körök mutatkoztak be. Nagy sikert aratott a siketek és gyengénlátók produkciója, a mazsorettcsoportok fellépése. Ezen túlmenően a fellépők közt köszönthették a fiatalokból álló rockzenekart, a Gyújtópontot, akik átütő sikert arattak. A rendezvény karaokeversennyel és retropartival zárult.

*

Honfoglaló magyarok nyomában

Az elmúlt évben „Magyarországi civil szervezet határon átnyúló civil kapcsolataik támogatása” címmel meghirdetésre kerülő pályázaton a Bocskaikert Jövőjéért és Felemelkedéséért Alapítvány egymillió forint összegű támogatást nyert.

A megnyert forrásból 51 fő részvételével megszervezték azt az utat, amelyen a történelem tanítása szerint a honfoglaló magyarok végleges hazájukba érkeztek. Ennek során eljutottak a Vereczkei Hágóig, ezen túlmenően megismerkedtek Beregsurány, Csetfalva, Beregszász, Munkács, Ungvár és Visk nevezetességeivel.

*

Megyei kertbarátköri találkozó Bocskaikertben

A Hajdú-Bihari Kertbarátkörök találkozójának adott otthont Bocskaikert. A megye tizennégy településéről érkezőket Szőllős Sándor, Bocskaikert polgármestere köszöntötte és beszédében méltatta a kertbarátkörök tevékenységét.

Ezt követően a résztvevők megtekinthették az Önkormányzat épületét, majd a Poroszlay kastélyt, ahol a polgármester úr ismertette Bocskaikert történetét, jelenét és tervezett fejlesztéseit. Ezt követően Nagy Mihályné a bocskaikerti Kertbarátkör elnöke ismertette az elmúlt 15 év eredményeit, illetve feladatait. A rendezvény zárásaként Új Imre a Megyei Kertbarátkör Titkára adott útravalót a mozgalom további teendőiről.

*

Vadnyugat a pusztában

Változatos élményeket, vadnyugati hangulatot varázsolt a Hajdúsámson és Nyíradony között, Tamáspusztán immár negyedik alkalommal megrendezett Western Show.

Szépszámú közönség gyűlt össze a Tb- Ranch-on, ahol a leglátványosabb program a bikarodeó volt. Az embernek olyan érzése támadt a helyszín láttán, mintha Texasban járna. Látnivaló akad bőven. Volt feleségcipelő és nyúlfogó verseny. Lasszózás, de nem csak cowboyoknak, valamint most először várták a vendégeket íjászbemutatóval, amit az érdeklődők ki is próbálhattak.

*

Átadták a Kék-Túra Vendégházat

Rövid ünnepség keretében hivatalosan is átadták az egykori iskolából és tanítói lakásból kialakított Kék-Túra vendégházat a nyírségi községhez tartozó Buzita tanyatelepülésen.

Az általános iskola Borkéta együttesének műsorát követően Katona Gyula polgármester ismertette a pályázati eljárás, valamint a beruházás menetét, majd Verdes Jánosné, a művelődési ház megbízott vezetője bemutatta a közös helyiségekkel, felszerelt konyhával, korszerű vizesblokkal és hálószobákkal ellátott turistaházat.

Az első vendégek a nyár elején a helyi általános iskola tanulói voltak, akik egy-egy éjszakára költöztek ki Buzitára, de előszeretettel látogatják a turistaházat a sátorozó középiskolások is. A település vezetője bízik abban, hogy a falun áthaladó országos Kék-túra útvonalát járó turistáknak is kényelmes pihenőpontot jelent majd a turistaház.

Forrás: Hajdúhadházi HVI, nyiradony.hu, haon.hu

Cikk megosztása