Közös projektben Mezőtúr és a Szolnoki Főiskola

Július 21-én együttműködési megállapodást kötött egymással a Szolnoki Főiskola és a mezőtúri önkormányzat, a Norvég Alap pályázati kiírásán való közös részvételről.

A „Biogáz előállítása villamos energia, meleg víz és fűtés céljára” című projekt célja az, hogy segítségével a főiskola mezőtúri — peresi — tangazdaságában biogázüzemet építsenek és működtessenek. A megállapodásban az önkormányzat 204 878 euró — mintegy 53 millió forint — önerő biztosítását vállalta, három évre elosztva. Ebből idén mintegy öt és fél, jövőre pedig több mint 47 millió forint lesz esedékes, míg a fennmaradó részt a beruházás harmadik évében, 2001-ben kell biztosítania a városnak.

Megvalósulás esetén, az önerő ellentételezéseként, a főiskola tíz éven át biztosítja a városban keletkező évi 500 tonna szennyvíziszap térítésmentes elhelyezését a biogázüzemben. A terv szerint az üzem 100 százalékos tulajdonosa a főiskola lesz, s a fenntartásban az önkormányzatot semmilyen további költség nem terheli.

Az együttműködő felek megerősítették azon szándékukat is, hogy a Szolnoki Főiskola mezőtúri fejlesztésével tovább folytatódik a felsőfokú képzés, megerősödik a gyakorlati képzési bázis az ökológiai növénytermesztés és az alternatív energiahordozók kutatása, gyakorlati hasznosítása területén.

*

Megújul a munkaügyi kirendeltség Karcagon

A regionális munkaügyi szervezet karcagi kirendeltsége csaknem nyolcvanéves épületben működik. Az irodaegyüttes állaga, minősége az időközi felújítások ellenére is rohamosan romlott, az üzemeltetési költségei - elsősorban a fűtés és világítás - egyre növekedtek.

A kirendeltség nem felel meg a korszerű ügyfélszolgálati és ügyfélfogadási feltételeknek. A vályog épületrészben lévő irodák falai, az épület megsüllyedése miatt, megrepedtek, és omlott a vakolat. Az épületek állapotáról 2007. november 30-án statikai szakvélemény készült, mely jelentős károsodásokat állapított meg a falazatban és a tetőszerkezetben, és amely az épületek lebontását javasolta. Ennek alapján a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal engedélyezte, hogy egy új, 590 négyzetméteres kirendeltség épüljön az egyre veszélyesebbé váló, épület.

A tervező egy modern, a mai igényeknek megfelelő, de a karcagi környezetbe szervesen illeszkedő kétszintes irodaegyüttest tervezett, s az épület jelenleg már szerkezetkész állapotban van.
Az építkezés idején a kirendeltség egy városi önkormányzattól bérelt épületben működik. Az új épület műszaki átadása őszre várható, így télre már valószínűleg az új helyre költözhet a munkaügyi szervezet Karcagon.

*

Már nem találnak felújítani való középületet a faluban

Megyénk számos településén végeznek iskola- és óvodafelújításokat. Egyik helyen pályázati pénzből, máshol saját forrásból korszerűsítik az oktatási intézmények épületeit.

— Nagyon örülök, hogy felújítják a szolnoki Közgé épületét, én is odajártam korábban, szép emlékeket őrzök magamban az iskoláról, a város egyik dísze is lehet az épület — mondta a jászberényi Nagyné Mizsei Éva.

Szolnokon 8 óvodában és 20 iskolában végeztek idén felújítási munkálatokat. A karbantartási feladatok között szerepel például ajtó-, parketta, tetőszigetelés-csere, a fűtésrendszer javítása, de vizesblokk javítására, víz-és szennyvízvezetékek cseréjére, világításkorszerűsítésre is sor került.

Az Intézményszolgálat által elvégeztetett nyári karbantartási munkák elvégzésére a közgyűlés döntése alapján 80 millió forint áll rendelkezésre. Valamennyi intézményben történik munkavégzés. Az óvodai játszóudvarok felújítására további 8 millió forint áll rendelkezésre, amelyet 5 óvodában használnak majd fel szintén az intézményszolgálat szervezésében.

A szolnoki polgármesteri hivatal a Szemünk Fénye program keretében végezteti az intézmények világításkorszerűsítését 26 intézményben 121 millió 736 ezer forint összegben, fűtéskorszerűsítését 7 intézményben 137 millió 960 ezer forint összegben.

Jászberényben az önkormányzat oktatási intézményeinek felújítására közel 10 millió forintot költött a nyáron. Értékben a legnagyobb beruházás a Palotásy János Zeneiskola felújítása, mely még most is zajlik. Az Eltérőtantervű Iskolában az ablakok egy részét lecserélték hőszigeteltre, míg más intézményekben az állagmegóvási és tisztasági feladatokra költöttek.

Karcagon a technikum területén új gimnázium épül 550 millió forintért, a város tíz milliós saját forrásból újíttatja fel a Vasút utcai bölcsődét, de több oktatási intézményben van kisebb felújítás, tisztasági meszelés, tetőjavítás, parkoló és óvodaudvar javítása.

A Kenderesi Szakiskola, Középiskolában lévő mini farmon a nádtetős szerkezetű épületeken a szakemberek elvégezték a szükséges nádjavítást iskolai keretből. Jelenleg húsz új kollégiumi férőhelyet alakítanak ki 3-5 millióért, a most megkapott új iskolaépületben pedig festenek, meszelnek, javítanak.

A Közgazdasági Szakközépiskolában a homlokzat és a nyílászárók felújítása 50 millió forint összegben szeptember végére készül el. Ehhez a közgyűlés biztosított forrást.

Mezőtúron elkezdődött a Teleki Blanka Gimnázium felújítása, tavaly télen miniszteriális döntés alapján kaptak erre a célra több, mint nyolcvanegymillió forintot, melyhez a helyi önkormányzat tízmillió forintot tett hozzá. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után a nyertes pályázó július közepén elkezdte a munkálatokat, jelenleg a tetőszerkezetet cserélik. Sor kerül majd az udvar rendezésére, csapvízelvezetésre, nyílászárók cseréjére és klimatizálásra is.

A tiszajenői általános iskola kétmillió forintot nyert uniós pályázati pénzből, tíz százalékos önrész mellett, iskolabútorokra valamint informatikai beszerzésre. A korszerűsítést tavasszal elvégezték, a helyi óvodában pedig teljeskörű festésre kerül sor.

Húszmillió forintot nyert a megyehatárhoz közeli Kőröstetétlen a helyi általános iskola felújítására uniós pályázaton, a település önkormányzata 6 millió forint önrészt vállalt, tájékoztatott Pásztor Imre polgármester.

Az elnyert összegből teljes nyílászáró-cserére, szigetelésre és homlokzatjavításra kerül majd sor. Jelenleg a közbeszerzési eljárás folyik, várhatóan december végén kezdődnek a munkálatok. A következő tanévet előreláthatólag a tavalyinál nyolccal több, azaz 96 gyermek kezdi majd meg ebben az iskolában. A kis településen ez az utolsó középület, amely felújításra szorul.

*

Kun emlékparkot avattak Kisújon

A kun hagyományoknak állított emléket a Kunok I. Világtalálkozója szeptember 12-27. között negyven kis és nagykunsági település.

Kisújszálláson szeptember 11-én 17 órakor Kunsági címerek szalmából - és címertörténeti kiállítás nyílt a Galéria Könyvtárban. 17-én 15 órakor Városvédő és -Szépítő Egyesület és az Arany János Városi Könyvtár szervezésében a felújított Piculás Civilházban Mi, nagykunok címmel előadás, „A kunhalmok a mi katedrálisaink" címmel kiállítás zajlott.
Szeptember 18-20. között a Horváth-tanyán rendezték meg a XII. Kun Viadalt, mely egyben a nagykunsági programok nyitórendezvénye is volt.
Pénteken 17 órakor Kun Emlékpark avatása zajlott a tanya bejáratánál, majd szombaton Lovasíjász Világkupa és Kun Viadal, mely 18 órakor a Kormorán Memory Band együttes koncertjével zárult a rendezvény. Vasárnap kettes fogathajtók versenye, kunsági ízek főzőversenye, tárogatósok X. Nagykunsági Találkozója is megrendezésre került a tanyán.

Szeptember 19-én 15 órakor a „Kunok a Kárpát-medencében - napjainkban" fotókiállítás nyílt meg a Városházán, s a Kulturális Örökség Napjai, a kunok öröksége keretében pedig a városvédők és a könyvtár szervezésében azon a hétvégén zajlott a Piculás Civilházban és a Galéria Könyvtárban, valamint városnézést is szerveztek a víztoronyból.

Forrás: Nagykunságért Térségi Vidékfejlesztési Nonprofit Kft., szoljon.hu

Cikk megosztása