Nagy sikerű ÚMVP Falunap Sarkadkeresztúron augusztus 1-én

A Sarkadkeresztúri Általános Iskolásokért Alapítvány sikeres pályázatot nyújtott be az FVM által kiírt „vidéki rendezvény, falunapok szervezésére 2009. évben” című pályázati felhívásra, így az Alapítvány a Sarkadkeresztúr Község Önkormányzatával, a helyi kisebbségi önkormányzatok és civil szervezetekkel közösen tartalmas programokat szerveztek a kilátogatók számára.

Ünnepélyes megnyitóval kezdődött a falunap, majd Varga Gábor és zenekara szórakoztatta a közönséget. A műsor a „Leg a láb” Alapfokú Művészeti Iskola bemutatójával (3 korcsoportban) folytatódott, majd a Gyulai Mazsorett csoport látványos programja következett.

A falunap első sztárvendége JOSH és JUTTA formáció produkciója aratott hatalmas sikert a körülbelül 1400-1500 fős közönségnek.

A program Éles Fanni és társai tánc műsorával, majd az Általános Iskola 3. osztályosainak cigánytánc bemutatójával folytatódott, majd romániai Cséffa településéről érkezett Datina Néptánc Együttes, utánuk pedig a Kis-Sárrét Néptánc Együttes (Okány) fellépését csodálhatta meg a népes publikum. A rendezvény az Országos Román Táncegyüttes és Énekesek műsorával, majd az Őszirózsa Népdalkör előadásával folytatódott.

MATYI ÉS A HEGEDŰS koncertje következett a programok sorában, mely szintén óriási sikert aratott a nézők körében.

A koncert után a meglepetés műsor következett, Olasz Etelka előadásában, aki pajzán történeteket mesélt a Paraszt Bibliából, ezután a színpadon tombolasorsolás vette kezdetét, melyen értékes ajándéktárgyak találtak gazdára, majd NOTAR MARY lépett fel a nagyszínpadon és adott elő nagy sikerű produkciót a majd 3000 fős publikumnak.

A falunapot a hajnal 5-ig tartott utcabál zárta, ahol Varga Gábor és zenekara szolgáltatta a műsort. (további képek a cikkek alatti galériában)

*

XIX. Csuta Nemzetközi Művésztelep 2009. július 30 – augusztus 8.

Július 31-én ünnepélyesen is megnyitotta kapuit a XIX. Csuta Nemzetközi Művésztelep. Szombaton Izsó Gábor polgármester köszöntötte a résztvevőket, a művészet képviselőit és szakembereit, akik évek óta rendszeresen ellátogatnak Békésre, a művésztáborba.

Augusztus 7-én, pénteken két szobrászművész Farkas László Magyarbánhegyesről valamint Orosz Gergely Nagykanizsáról egy öt méter magas történelmi kettős kereszt alkotást és felállítást valósít meg Békésen a Honfoglalás téren.

Kondor Katalin újságíró avatóbeszédét követően a katolikus, a református és az evangélikus atyák megszentelik az alkotást. Békés város polgármestere, Izsó Gábor úr a város nevében átveszi, és a város lakosságának ajánlja.

Tizenkét ország művészei vettek részt az idei művésztelepen. A békési Bólyai utcai házat, amely Csuta György műterme egyben, mintha csak alkotásra találták volna ki, az épületet körülölelő kert nyugodt és csendes, s a műteremmé varázsolt szobák is egyedi hangulatot biztosítottak a „táborlakók” számára a másfél hét alatt. „Humanizmus és tolerancia” jellemzi két szóval a művésztelep életét – mondja a kiváló művész, Várkonyi János. Ő is úgy gondolja, hogy a beszélgetések, a közösség és az évről évre előkerülő új és új tematika előreviszi és gondolkodásra serkenti művészetüket.

Az idei ajánlott téma (tematika) a kereszt: az ősi jelképtől a nonfiguratív keresztig minden műfaji kötöttség nélkül és nem kötelező jelleggel.

A tíz nap alatt a művésztelepen társművészetképpen bemutatkozott egy békési jazz zenekar valamint egy székesfehérvári jazz énekes hölgy. Kulináris élvezeteket nyújtottak a támogatók által készített vacsorák, valamint a békési szilvapálinka bemutatása és kóstolása is színesítette a programot.

A táborzáró kiállítás hagyományainkhoz híven Békéscsabán, a Jankay Múzeum és Galéria kortárs kiállítótermében került megrendezésre, a kiállítást Dr. Cs. Tóth János művészeti író nyitotta meg, majd a tíznapos esemény lezárásaképpen augusztus 7-én este fél 9 órakor Tarján Pál operaénekes koncertjét hallgathatták meg a művészek, a támogatók és az érdeklődők a Bólyai utcai alkotóházban.

*

III. Körösök-völgye Folklórfesztivál

Nagy sikerrel zárult az immár harmadik alkalommal megrendezett Körösök-völgye Folklórfesztivál. A meghívott előadók színvonalas műsor nyújtottak az érdeklődők számára.

Napjainkban sajnos egyre kisebb jelentőséget képvisel a kultúra, azonban ezzel a rendezvénnyel a népzene iránt érdeklődők számára majdnem teljesen be tudtuk mutatni Tarhos és környéke népzei életét. Fotók a remek rendezvényekről itt!

*

Részlegek Találkozója Dévaványán

A Békés Megyei Hajnal István Szociális Szolgáltató Centrum 5 telephelyére kiterjedő rendezvénysorozat - melyet Békés Megye Képviselő-testülete Szociális és Egészségügyi Bizottságának támogatásával rendeztek- következő állomása 2009. július 30-án Dévaványa volt.

Vésztőről, Okányból, Füzesgyarmatról és Békésről a vendégek reggel 9 órára érkeztek az Intézménybe.
Az intézmény bemutatását követően a közel 120 fő résztvevő, a réhelyi Túzoktelepen tekinthette meg az intézmény Művészeti Csoportjának előadását, majd sétát tehetett a látogatóközpont területén.
A program a helyi vadászházban folytatódott, ahol Hüttnerné Szabados Mária, intézményvezető főnővér ünnepi köszöntője után került elfogyasztásra a marhapörkölt.

A Részlegek Találkozója rendezvénysorozat dévaványai állomása is szakmai tapasztalatcsere helyszíne volt, emellett értékes szakmai kapcsolatok kiépítésére nyújtott lehetőséget.

*

Sárréti Boszorkányfesztivál Szeghalom 2009.

2009. augusztus elsején került sor a IV. Sárréti Boszorkányfesztiválra a városi sporttelepen. A nap folyamán érdekes és szórakoztató programokkal várták az érdeklődőket.

Délelőtt autós ügyességi versenyen mérték össze erejüket a sárrét sofőrjei, Európa főboszorkányától pedig megtudhattuk jövőnket. Az esti órákban a sportpályára érkezőket különböző tánc- és zenei előadások fogadták. A nap fénypontja Fenyő Miklós koncertje volt.

*

Dévaványa 57 milliót költhet oktatásra

Csaknem 57 millió forintot nyert a dévaványai önkormányzat a kompetencialapú oktatás bevezetésére. A program az Általános Művelődési Központ három feladatellátási helyét — a Vörösmarty és a Körösladányi úti általános iskolát, valamint a Kossuth utcai óvodát — érinti. A közbeszerzési eljárást a napokban kiírták.

A program 100 százalékos pályázati támogatással valósul meg, azaz önkormányzati önerőre nincs szükség. A három intézmény pedagógusainak továbbképzése mellett a szakmai tananyagok beszerzésére is jut a pénzből.

*

Járdafelújítás, parkolóhely bővítés, szennyvízvezeték kiépítés pályázati forrásból Békésen

Összesen 15 pályázatot adott be korábban Békés Város Önkormányzata a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács idei decentralizált pályázati kiírásaira.

A nyertes projektekről a napokban közzétett pályázati lista alapján Békés 15 fejlesztési elképzeléséből 6 pályázatot támogattak a kiírók. Összesen 15 pályázatot adott be korábban Békés Város Önkormányzata a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács idei decentralizált pályázati kiírásaira.

A nyertes projektekről a napokban közzétett pályázati lista alapján Békés 15 fejlesztési elképzeléséből 6 pályázatot támogattak a kiírók.

Izsó Gábor polgármester elmondta, összesen 87.857.454,- forint összegű fejlesztési forrást nyert el a város hat fejlesztéséhez. Tovább folytatódhat a Dánfoki Ifjúsági Tábor fejlesztése és felújításra kerül az épülő Békési Fürdőhöz vezető Fürdősétány utca is. A Rákóczi utcában járdafelújítás, míg a helyi rendelőintézetnél a régóta problémát okozó kevés számú parkolóhely bővítése kezdődhet el.

Kiépül a Malomasszonykerti lakóövezet szennyvízvezetéke és folytatódik az oncsai szennyvízvezeték kiépítésének II. üteme. A szükséges önerővel együtt 106.244.066,- forint értékű fejlesztés valósul meg hamarosan.

*

Rádióamatőrök Vésztő-Mágoron

A Vésztői Rádióamatőrök Egyesülete 1993 óta minden évben 1 hetet tölt el Vésztő-Mágoron. Céljuk a Történelmi Emlékhely népszerűsítése, megismertetése mind a hazai, mind a külföldi rádióamatőrök körében.

Erre az alkalomra kaptak a Hírközlési Hatóságtól egy különleges hívójelet, amit csak Vésztő-Mágoron minden év augusztus 15-22 között használhatnak. A rádióamatőrök egy úgynevezett QSL lappal igazolják, hogy két rádióállomás között létrejött a kapcsolat az éteren keresztül.

A Vésztő-Mágoron töltött egy hét alatt a klub tagjai kb. 2500-3000 olyan QSL lapot küldtek el azoknak, akikkel kapcsolat létesült, amellyel a Történelmi Emlékhely bemutatását célozták meg.

Forrás: Sarkadi HVI, Szeghalmi HVI, Körös-Sárréti Vidékfejlesztési Egyesület, beol.hu

Cikk megosztása