A Tolna megyei Nagydorog környékén mindenki ismeri a Rohn tanyát, ahol egy család kistermelői húsfeldolgozót alakított ki. A két fiatalember, Rohn Károly és Rohn László szülői segítséggel valósította meg az álmát: saját nevelésű sertéseket dolgoznak fel, a füstölt áruért, a sonkáért, szalonnáért, kolbászért, szalámiért, húsos-, májas- és véreshurkáért pedig az ország minden részéből eljönnek ide.

A két fiatalember reggel 6 órától kora estig dolgozik, de mindemellett nagyon jókedvűek, hiszen azt csinálják, amit szeretnek, és ha jól osztják be, a magánéletre is jut az idejükből. Bár még fiatalok, több évet külföldön is dolgoztak, míg eljutottak arra a felismerésre, hogy mindazt, amit ott megtapasztaltak, itthon is meg tudják valósítani. Vállalkozásuk négy éve indult, de most értek el oda, hogy hitel nélkül, a gazdasági válság kellős közepén is biztos a piacuk.

A családban apáról fiúra szállt a hentes mesterség. A falu határában lévő kényszervágóhidat még a nagyapa irányította, egészen addig, amíg az meg nem szűnt. Az apának, Rohn Károlynak is hentes a szakmája, de ő közel harminc éve birkákat tart, velük foglalkozik. Amikor a két fiú felnőtt, és eljött a pályaválasztás ideje, nem is volt kérdés, hogy merre mennek tovább. „Én és az öcsém is ugyanabban a pesti szakiskolában szereztük meg a hentes képesítést, mint ahol az apánk tanult” – mondta Károly. „Amikor végeztem, visszajöttem a faluba, elhelyezkedtem, majd apám biztatására úgy döntöttem, elmegyek világot látni. Én Dániába kerültem, Laci Írországba ment. Élményekkel és friss tudással tele jöttünk vissza” – mesélte az idősebb testvér.

Rohn Károly a világ egyik legmodernebb vágóhídján dolgozott Dániában, ahol évente tízmillió sertést vágnak le. A vágóhidak – négy van belőle az országban – a termelők, vagyis a parasztok tulajdonában vannak. A külföldi tapasztalat után Rohn Károly hazajött, és úgy döntött, ő is kialakítja saját gazdaságát. Közben László, a fiatalabbik testvér is megjött Írországból, és négy évvel ezelőtt elindították a saját feldolgozójukat.

Négy évvel ezelőtt saját tőkéből álltak neki a feldolgozó elkészítéséhez. Az épületet maguk alakították át, elkészítették az érlelőt, a füstölőt, és saját sertéseiket dolgozzák fel. Kidolgoztak egy sajátos ízt a sváb hagyományokra építve. Kezdetben egy piacon árusítottak, mára Tamási, Gyönk, Paks és Nagydorog a helyszín. A vevők megszerették őket, Győrből, a fővárosból, Pécsről, sőt még Debrecenből is van állandó megrendelésük.

Forrás: Duna Összeköt Egyesület, teol.hu

Cikk megosztása