December 2012

June 2012

Projektvezetői állásra ír ki pályázatot a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI), amely a 2014-2020-as vidékfejlesztési és halászati operatív program elkészítéséhez keres szakértőt.

May 2012

Február 14-15-én Brüsszelben ültek össze az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterei, hogy a Közös Halászati Politika (KHP) és a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről tartsanak vitát, 2014-től ugyanis – az EU új, hétéves költségvetése miatt – átfogó reformokat kívánnak életbe léptetni mindkét területen.

 

Február 14-15-én Brüsszelben ültek össze az Európai Unió mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterei, hogy a Közös Halászati Politika (KHP) és a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről tartsanak vitát, 2014-től ugyanis – az EU új, hétéves költségvetése miatt – átfogó reformokat kívánnak életbe léptetni mindkét területen.

July 2011

Az Európai Bizottság, az Európai Unió végrehajtó szerve június 13-án rukkolt elő halászati tervezetével (erről korábban itt írtunk), amely a következő, 2014-2020-as közös költségvetési időszakra vonatkozna. A European Voice nevű hetilap kiemelten foglalkozott a héten a témával, és több véleményt is ütköztetett a terv mellett, illetve ellen. Maria Damanakis halászati biztos elképzelései ugyanis nem arattak osztatlan sikert.

June 2011

Magyarország egykori lápvilágát idéző Rétszilasi halastavak központjában elhelyezkedő Rétimajorban találkoztak az EU tagországok halászati főigazgatói és az Unió vezető szakemberei június elején. A hagyományosan az elnökséget ellátó országok által félévente megrendezett informális munkacsoport ülés mostani témája az innováció, amelyhez kiváló szemléltető helyszín az állandóan új utakat kereső halgazdaság.

May 2011

 Az Európai Bizottság környezetvédelmi részlege arra törekszik, hogy nagyobb védelmet kapjanak a veszélyben lévő fajok és élőhelyek, ami hatással lesz a gazda támogatásokra is – írja a European Voice.

Janez Potocnik – az EB környezetvédelmi biztosa - új természetvédelmi rendszert vázolt fel, mely a gazdákat és a halászokat is kötelezné arra, hogy együttműködjenek kormányaikkal az európai biodiverzitás hanyatlásának megállítását, és a folyamat megfordítását célzó törekvésekben.

February 2011

A Mezőgazdasági Tanács hétfői ülésének legfontosabb témája a közös agrárpolitika reformjának megvitatása volt. Magyarországon a termelők nagy része még a hagyományos ketreces tartást alkalmazza a tojótyúkoknál, de ezen 2012-ig változtatni kell. A magyar elnökség az édesvízi halászat támogatásáért lobbizik.

August 2009