Szeretettel köszöntöm Önt a magam és valamennyi munkatársam nevében a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján!

Munkánk fókuszában – az Agrárminisztérium száz százalékos tulajdonában működő nonprofit Kft.-ként – a környezet- és természetvédelem, valamint a vidékfejlesztés állnak. Feladatainkat a felelősségteljes gondolkodás jegyében, a 21. század kihívásaira reagálva végezzük.

Az agrárszakképzés területén több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezünk. Alapvetően az agrárirányú képzések értékteremtő munkáját segítjük azzal, hogy tankönyveket adunk ki, vizsgatételeket készítünk. Az iskolai rendszerű képzéseken nagyon fontos a korszerű tudásanyag átadása, így igyekszünk a legújabb tudományos és szakmai ismereteket beépíteni a tankönyveinkbe.

Társaságunk végzi a környezetkímélő termékek és szolgáltatások megkülönböztető megfelelőség-tanúsító rendszereinek működtetését. Feladatunk a magyar „Környezetbarát Termék” védjegy és az Európai Unió ökocímkéjének pályáztatása és odaítélése a vonatkozó magyar és uniós jogszabályok alapján.

A környezet- és természetvédelem területén kollégáink többek között környezeti kármentesítéssel, levegőtisztaság-védelemmel, természetvédelemmel, fenntarthatósággal és zaj elleni védelemmel foglalkoznak. Tevékenységük során olyan átfogó, rendszerszemléletű megközelítési módot igyekeznek kialakítani, ami lehetővé teszi a feladatok integrált ellátását, valamint együttműködések kialakulását az egyes szakterületek között.

2020-ban Nagy István agrárminiszter a társaságot jelölte ki a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat állandó titkársági feladatainak ellátására. A hálózatba eddig 16 ezer szervezet vagy magánszemély regisztrált, alapvető feladata a vidékfejlesztésben érintett kormányzati, önkormányzati és társadalmi szervezetek, magánszemélyek információs és együttműködési hálózatba szervezése, és tevékenységük összehangolása a vidék társadalmi–gazdasági fejlődése, a felzárkóztatás, valamint a támogatási források hatékony felhasználása érdekében.

Hisszük, hogy bolygónk jövőjét csak olyan felnövekvő generációval lehet megalapozni, amely megfelelő információkkal rendelkezik környezetéről és a természetről, ezért kiemelt feladatunknak érezzük az ismeretátadást. Ennek érdekében rendezvényeket, kampányokat szervezünk, valamint több, a témához kapcsolódó eseményen veszünk részt szemléletformáló játékokkal, kiadványokkal és programokkal.

Az eltelt évek eredményeként számtalan színvonalas konferenciát, műhelytalálkozót és kerekasztal-beszélgetést szerveztek kollégáim, számos értékes szakmai és szemléletformáló kiadványt jelentettünk meg.

Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. része a Herman Ottó Konferencia Központ, ahol saját eseményeink mellett partnereink rendezvényeit is időről időre vendégül látjuk. Közel 300 férőhelyes nagytermünk és öt szekciótermünk minden alkalomhoz megfelelő helyszínül szolgál! Várjuk Önt rendezvényeinken, konferenciáinkon, ahol megismerkedhet munkánkkal, a szakma szereplőivel, értesülhet a legújabb trendekről.

Remélem, hogy honlapunkat hasznosnak találja! Kérdéseit, észrevételeit szívesen vesszük a [email protected] e-mail címen annak érdekében, hogy oldalunk naprakész és teljes körű információval fogadhassa a látogatókat.

Bozzay Péter
ügyvezető