Az ülés megnyitását követően Dr. Mikula Lajos röviden informálta az elnökséget az első elnökségi ülés óta történt és a közeljövőben várható eseményekről. A szlovák-magyar együttműködés megkötéséről, amelyre 2011. március 24. Lajosmizsén került sor ünnepélyes keretek között, s amelyért mindkét fél nagyon sokat tett, hogy létrejöhessen. A lengyel-magyar együttműködés érintően említést tett az Agrotravel Kielcébe történő megrendezéséről. A „Megújuló energia konferenciáról” is beszélt, amely Miskolcon április 28-án kerül megrendezésre, a Vidékfejlesztési Minisztériummal (VM) közös együttműködésben. Emellett főtitkár úr említette még a lengyelek által előkészítés alatt álló Brüsszeli eseményt, amely Magyarország EU elnökségének eredményeiről, illetve a lengyel soros elnökség tervezett feladatairól számolna be.
Főtitkár úr tájékoztatta az Elnökség tagjait, hogy az Irányító Hatóság (IH) elfogadta az MNVH Elnökség ideiglenes ügyrendjét.
Az ülés keretében megtárgyalásra és a szükséges kiegészítéseket követően az Elnökség által elfogadásra került a kiírandó vidékfejlesztési projektötletekkel kapcsolatos belső eljárásrend tervezet. Az Elnökség javaslatait tartalmazó tervezet ezt követően az IH részére jóváhagyásra is megküldésre került.
Az Elnökség küldetéséhez kapcsolódóan a Magyar Vidékakadémia harmadik sorozatának témaköréhez „a vidéki munkahelyteremtés és foglakoztatási jó gyakorlat” további témajavaslatok kerültek megvitatásra. Elnök úr Dr. Tóth Albert urat kérte fel a vidékakadémia téma felelősének az Elnökségben.
Az MNVH és az elnökséget érintő kommunikációs stratégia egyeztetéséről, a szervezethez hasonlóan a honlap fejlesztéséről, megújulásáról is szó esett. Továbbá az MNVH által készített Magyar Vidéki Mozaik című kiadvány rendszeres megjelenéséről, aminek második száma a közeljövőben kerül kiadásra. Az említett kiadvány a vidéken élők számára érdeklődésre számot tartó témákat taglal pl. kommunikációs tréningek, vidékakadémia programsorozat, megújuló energia stb. Egyébként az előzetes tervek szerint a „zöld” energia témájára egy külön szám is készül.
Az MNVH Tanács munkájához kapcsolódóan szakosztály felelősök (elnökök, társelnökök) felkérése is megtörtént az ÚMVP tengelyeihez illeszkedően az Elnökség tagjai közül az alábbiaknak megfelelően:
I. tengely: Kesjár Kamilla elnök, Ifj. Hubai Imre társelnök;
II. tengely: Dr. Podmaniczky László elnök, Francia Rita társelnök;
III. tengely: Szabadkai Andrea elnök, Dr. Ónodi Gábor társelnök;
IV. tengely: Fejes István elnök, Páliné Keller Csilla társelnök.
Elnök úr a hálózati tanáccsal kapcsolatos feladatok összefogására Dr. Szabó Gellért urat kérte fel. A Tanács alakuló ülésére várhatóan 2011. június 24. napján kerül sor.
Budapest, 2011. április 4.