Dr. Csatári Bálint elnök úr napirend előtti felszólalásában elmondta, hogy mindenképp köszönet illeti meg Dr. Mikula Lajos volt főtitkár urat munkájáért, mindazokért az intézkedésekért, amelyeket a vidéken élők körülményeinek javítása érdekében elkezdett s megtett, és amelyet ez úton is el kívánt ismerni és meg kívánt köszönni az MNVH Elnöksége nevében.
Elnök úr ezt követően köszöntötte Dr. Eperjesi Tamást, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (továbbiakban: MNVH) új főtitkárát hozzátéve, hogy reméli eredményes és jó közös munkavégzés jellemzi majd az elkövetkezendő időszakot.
Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid titkárságvezető úr elmondta, hogy a Hálózati Tanács alakuló ülése, ami júliusra volt ütemezve várhatóan szeptemberre ki fog tolódni.
Csatári úr az Elnökség nevében kérte, a Tanács legalább augusztus végére történő felállítását, amelyet a hálózatépítés miatt is sürgősnek ítélnek.
Titkárságvezető úr a témához hozzáfűzte, hogy miniszter úrhoz kell igazodni, ő kéri fel a Tanács tagokat, de meg fog tenni mindent, hogy kicsit előrébb hozható legyen a felkérés, az alakuló ülés. Megjegyezve, hogy a jóváhagyott listát Csatári úrral ismételten egyeztetni kívánják.
Az Elnökség egyhangúan határozatott arról, hogy az előzetes nyilvántartásba vételi eljárás július 4. napjával és ezt követően - az eljárásrenddel összhangban - a HACS-okat érintő nemzetközi projektelőkészítő látogatásra vonatkozó téma is meghirdetésre kerül.
Csatári úr az ismeretátadásra vonatkozó fejlesztési téma átdolgozását javasolta, melyet az Elnökség többi tagja is támogatott.
A szakosztályokhoz kapcsolódó feladatterv készítésre vonatkozóan Csatári úr elmondta, hogy a 2. tengelyre vonatkozó terv teljesen elkészült a 3. tengelyen kicsit még pontosítani szükséges. Ugyanakkor várja az 1. és a 4. tengely szakosztályterveit is.
A 2011. június 14-én Lajosmizsén megrendezett „Fejlesztéspolitikai Fórum 2011.” kapcsán Csatári úr elmondta, hogy sokan várják a vidékpolitika megújulását. Hozzátéve, hogy nem csak rendezvényekben kellene gondolkodni, hanem fórumokat és panelvitákat is szükségesnek és hasznosnak tartana az egyes témák megvitatására.
Csatári úr elismerését fejezte ki a Magyar Vidéki Mozaik kiadvány színvonalával kapcsolatosan, amelynek egyik száma az elnökségi tagokat volt hivatott bemutatni.
Csatári úr az MNVH működtetése kapcsán a jelenlegi szervezeti ábra kiegészítését javasolta. Elmondta, hogy a monitoring tevékenység mellett fontosnak tartja még a LEADER helyének meghatározását a hálózatban, a kutatási típusú gondolkozást, valamint a jó gyakorlatot.
Elnök úr az Elnökség hozzászólásait követően közölte, hogy a javaslatok mentén átgondolásra fog kerülni az említett ábra, ahová többek között a Monitoring Bizottság, a LEADER HACS-ok is fel fognak kerülni.
Főtitkár úr elmondta, hogy a Tanács felállta után érdemes lenne visszatérni az MNVH hálózatépítési tervére, az organogram továbbfejlesztésére, itt tett említést az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (továbbiakban: IKSZT-k)-ről is, akiknek feladata helyi vidékfejlesztési tájékoztatási pontok kialakítása.
Elnök úr jelezte várja a szervezeti ábrára, működtetési tervre vonatkozó javaslatokat, amelynek összeállítására bizottsági tagok kerültek felkérésre: Kovács István, Dr. Podmaniczky László, Francia Rita, Szabadkai Andrea, valamint Páliné Keller Csilla személyében.
Dr. Podmaniczky László közölte, hogy mind a stratégia mind a vidékfejlesztési programalkotási folyamatban való részvételt fontosnak tartja. Csatári úr jelezte, hogy a Vidékfejlesztési Minisztériumba (továbbiakban VM) ezért került megküldésre az általa készített egyik állásfoglalás is.
Wiedemann Tamás osztályvezető úr röviden ismertette az MNVH kiadványának, a Magyar Vidéki Mozaik eddig megjelent számainak témáit.
Elnök úr határozott kérése a Mozaik kapcsán az volt, hogy az Elnökségnek legyen mozgástere, például egy „Elnökség Aktuális” rovat, ahová az új információk felkerülhetnének.
Osztályvezető úr elmondta, hogy a 4. szám augusztus, az 5. október és a 6. szám megjelenése december elejére várható.
Elnök úr informálta a jelenlévőket, hogy 2011. június 29-i ÚMVP Monitoring Bizottsági ülésre meghívást kapott, ahol beszámol az MNVH eddigi tevékenységéről.
Szabó Gellért a Petőfi Népe című lapból olvasott fel egy cikket a „Meddig lesz magyar vidék” címmel és reményét fejezte ki, hogy ezek a komoly problémák társadalmi kitárgyalására minél hamarabb lesz mód és lehetőség. Továbbá Magyary Zoltán Közigazgatási Fejlesztési Programjából is idézett.
Elnök úr jelezte fontosnak tartja, hogy akár a Monitoring Bizottság, a Tanács ülésein vagy egyéb, az Elnökség által látogatott rendezvényeken, fórumokon is felhívni a résztvevők figyelmét, hogy sokkal komplexebben szükséges foglalkozni a vidék dolgaival.
Ifj. Hubai Imre a munkaerő elvándorlást említette legalább akkora problémaként, mint a termőföld külföldiek általi felvásárlást. A külföldön munkát vállalók száma Karcagon 400-600 fő között van jelenleg és ez a szám folyamatosan nő.
Budapest, 2011. június 30.