Befejeződött a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység által szervezett Fókuszban a vidék szakmai rendezvénysorozat, amely a vidéki térségek fejlődését és a helyi termelők támogatását szolgálta. A nagy érdeklődés mellett zajló eseményeken kiemelt figyelmet kaptak a pályázati lehetőségek, a jogi szabályozás és a közösségi együttműködések.

Sikeresen zárult a Fókuszban a vidék három állomásból álló szakmai rendezvénysorozata, amelynek központi célja a vidéki térségek gazdasági és társadalmi megerősítése, valamint a helyi termelők támogatása volt. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egységének kezdeményezésére, a Kislépték Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által közösen szervezett események Nagytarcsán, Kőröshegyen és Tényőn valósultak meg, és több száz résztvevőt vonzottak.

Nagytarcsa – A vidékfejlesztés új szemlélete

A nyitóállomás központi kérdése a vidékfejlesztés komplex megközelítése volt. Dr. Polyánszky Zoltán, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára hangsúlyozta, hogy a vidék jövője nem csupán az agrárium és az élelmiszeripar fejlődésén múlik, hanem a társadalmi és gazdasági tényezők összhangján. Kiemelte, hogy a vidéki térségek megtartó ereje ma már az élhetőség és életminőség kérdéséhez kötődik, és a járásközpontok megerősítése kulcsfontosságú a szolgáltatások és munkahelyek biztosításában.

Fieszl Csaba, a Herman Ottó Intézet Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egységének vezetője szerint az idei évben számos pályázati lehetőség nyílik meg a termelők számára, és a rendezvénysorozat célja, hogy eligazítást nyújtson az útvesztőben, segítve a gazdasági fejlődés előmozdítását. Kiemelte, hogy a program nem csupán a pályázatok ismertetéséről szól, hanem arról is, hogy a termelők megfelelő ismeretekkel felvértezve jelenjenek meg a piacokon, és a jogszabályi környezetnek megfelelően értékesítsék minőségi termékeiket.

A nagytarcsai eseményen a helyi piac fenntartásának kihívásairól is szó esett, amely a termelők számának csökkenése miatt nehézségekkel küzd, ugyanakkor a városból kiköltözött családok körében nő az egészséges, helyben termelt élelmiszerek iránti kereslet.

Kőröshegy – A helyi összefogás és együttműködés ereje

A második állomás központi témája a helyi termelők közötti együttműködés és a szakmai tapasztalatcsere volt. Madarász Zoltán, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy vármegyei elnöke hangsúlyozta a helyi összefogás fontosságát, amely maradandó élményeket és értékeket adhat a térségbe látogatóknak.

A kerekasztal-beszélgetésen Ruprecht László, a Stílusos Vidéki Éttermiség elnöke kiemelte, hogy a termelői munka nehézségei miatt elengedhetetlen a séfek és termelők szorosabb együttműködése, amely a helyi gasztronómia és termelés közös fejlődését szolgálja.

Az eseményen a kistermelői élelmiszer-előállítás jogi kereteit és az élelmiszerbiztonsági követelményeket is részletesen ismertették, kiemelve a regisztrációs kötelezettséget és a tevékenység engedélyköteles területeit. A rövid ellátási láncok (REL) alapelveit és pályázati lehetőségeit is bemutatták, hangsúlyozva a térségi együttműködések és a termelői piacok összehangolt működésének jelentőségét.

Tényő – A Magyar Falu Program és a közösségi fejlesztések

A záróállomás fókuszában a Magyar Falu Program (MFP) állt, amely kiegészíti az uniós forrásokat, és különösen a kis települések és vállalkozások fenntartható fejlődését támogatja. Páliné Keller Csilla, az Alpokalja-Fertő-táj Vidékfejlesztési Egyesület vezetője ismertette az MFP előnyeit, mint a 100 százalékos előfinanszírozás, az integrált területi szemlélet, valamint a civil szervezetek és önkormányzatok együttműködésének erősítése. Kiemelte, hogy a program nemcsak anyagi támogatást nyújt, hanem elismeri a falvak saját megoldási képességeit és igényeit is.

Fieszl Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon mintegy 21 ezer kistermelő tevékenykedik, számuk azonban csökkenő tendenciát mutat, ezért a tudatos helyi vásárlás elengedhetetlen a vidéki közösségek fennmaradásához. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében Bódi Csaba hangsúlyozta a város és vidék közötti kapcsolat megerősítésének szükségességét, különösen a jó minőségű magyar élelmiszer iránti kereslet fenntartása érdekében.

Tényő polgármestere, Székely Rita a közösségi tervezés és együttműködés fontosságát emelte ki, amely a település élhetőségét és fenntarthatóságát javítja. A rendezvény zárásaként a helyi termelők kóstolóval egybekötött bemutatót tartottak, amelyen a résztvevők megismerhették a térség gasztronómiai értékeit.

A kistermelők támogatása a jogszabályoktól a piacig

A három állomáson ismétlődően hangsúlyt kaptak a kistermelői élelmiszer-előállítás jogi szabályozásának részletei, az élelmiszerbiztonsági követelmények, valamint a termékcímkézés és marketing kérdései. A Kislépték Egyesület szakértői kiemelték a helyi termékek beazonosíthatóságának és tudatos fogyasztásának jelentőségét, valamint a rövid ellátási láncok fejlesztésének fontosságát a helyi gazdaság élénkítésében.

Az Agrárminisztérium képviselői részletes tájékoztatást adtak a REL-pályázatok feltételeiről és támogatási lehetőségeiről, amelyek a kis léptékű termelői közösségek együttműködését ösztönzik. A szakmai fórumok célja az volt, hogy a termelők gyakorlati ismereteket szerezzenek, és megerősödve jelenjenek meg a piacon, hozzájárulva ezzel a fenntartható vidékfejlődéshez.

A Fókuszban a vidék rendezvénysorozat hiánypótló eseményként átfogó képet adott a vidéki térségek előtt álló kihívásokról és lehetőségekről. A szervezők a jövőben is folytatják a szakmai párbeszédet, támogatva a vidéki gazdaságok fejlődését és gasztronómiai értékeit.

A rendezvénysorozat előadásainak anyagai:

Deák Ferenc előadása
Dóczy Katalin előadása
Kujáni Katalin előadása
Páliné Keller Csilla előadása
Polyánszky Zoltán előadása
Szegedyné Fricz Ágnes előadása
Tószegi Orsolya előadása

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása