Ősszel országszerte megnyílnak a vidéki porták kapui, új lendületet adva az agroturizmusnak. Mintegy 150 családi gazdaság várja a látogatókat a több héten át tartó eseményen. Az első előkészítő fórumot Sümegen tartották, a program előkészítésében és megvalósításában részt vevő szakemberek közreműködésével.

A 2025-ös őszi szezon különleges programmal indul a vidéki Magyarország számára: az augusztus 23. és október 4. között megrendezett Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra fogadja a látogatókat. A cél, hogy a vidéki életformát, a mezőgazdaságot, az állattartást, a növénytermesztést, a kézművességet és a gasztronómiát közvetlen élményen keresztül mutassák be az érdeklődőknek. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egysége által Sümegen szervezett szakmai fórum célja a lehető legszorosabb együttműködésen és felkészültségen alapuló programsorozat előkészítése volt.

A megnyitón Fieszl Csaba, a Vidék- és Térségfejlesztési Támogató Egység (VTE) vezetője hangsúlyozta: regionális és országos szinten is kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a gazdálkodók ne pusztán termelőként tekintsenek magukra, hanem mint hagyományőrzők, közösségi szereplők és tudásátadók is. Úgy fogalmazott: a családi gazdaságok jövője azon múlik, hogy a gazdák maguk is örömöt és élményt találjanak a munkájukban – ebben pedig a Nyitott Porta Napok új lehetőségeket kínálhat. Kovács István, a Pannon Helyi Termék Klaszter vezetője a közösségi hálózat és térségi együttműködés fontosságát emelte ki, amely a szervezési folyamat során is megmutatkozott.

Matoltsy Zsolt agroturisztikai szakértő előadásában rámutatott: hazánkban még kevéssé ismert az „élményporták” fogalma, kevés utazó választ kizárólag vidéki élményeket. A szemlélet azonban változóban van, és a nemzetközi példák alapján – ahol a kisgazdaságok a turizmus révén növelték piaci erejüket – Magyarországon is elérhető a magasabb árbevétel, hűséges vendégkör és ismertség azon gazdák számára, akik nyitnak a közönség és az élményalapú szolgáltatások irányába. A Nyitott Porta Napok különlegessége, hogy az ország egész területén, egységes időszakban, előzetes regisztráció nélkül látogathatók a porták, csökkentve ezzel a részvételi küszöböt és növelve a vidéki élmények hozzáférhetőségét.

Franciaországban – mint Kujáni Katalin előadásából kiderült – régi hagyománya van az egységes tematika mentén szervezett nyitott porta napoknak. Ezek egyszerre szolgálják a gazdák közötti együttműködést és a helyi termékek értékének növelését, elősegítve a fenntartható élelmiszer-fogyasztást. Emellett Franciaországban jellemzőek az interaktív családi programok, mint a sajtkészítő vagy lekvárfőző workshopok, kenyérsütések, amelyek valódi bepillantást engednek a gazdálkodás mindennapjaiba. Tematikus útvonalak és játékos tanulási lehetőségek teszik teljessé az élményt minden korosztály számára.

A programot további neves szakértők is segítették. H. Horváth Orsolya a közös marketingkommunikáció digitális lehetőségeit, különösen a közösségi média szerepét hangsúlyozta. Szabadkai Andrea két előadást tartott: az egyik az élelmiszer-biztonság és vendéglátás jogi hátteréről, a másik a baleset-megelőzésről és portabiztonságról szólt. Derdák Gábor az influencer marketing és élményvideók hatását ismertette, míg Pénzes Erzsébet a kerékpáros turizmusban rejlő vidéki potenciált tárta fel. Ruprecht László a csúcsgasztronómia és vidéki porták együttműködésének lehetőségeit mutatta be, Kovács István pedig záróbeszédében a térségi marketing és élménycsomagok fontosságát emelte ki.

A sümegi rendezvény alapul szolgál ahhoz, hogy a Nyitott Porta Napok ne csupán egy hétvégi kikapcsolódás legyen, hanem hosszú távú, hazai és nemzetközi szinten is jelentős közösségi és vidékfejlesztési modell kezdete.

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
Fotó: Rendeki Kézműves Porta

Cikk megosztása