Hetedszer is TeSzedd!

alt

Idén szeptember 15. és 17. között szervezi meg a Földművelésügyi Minisztérium a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért – akcióját jelentette be V. Németh Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján.

Ajánlattételi felhívás

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. közbeszerzési eljárást indít a 280/2004. (X. 20.) Korm. rendeletben előírt 100 ezer fő feletti lakosszámmal rendelkező magyarországi nagyvárosok stratégiai zajtérkép-megújítási feladatainak elvégzésére.

200 millió forint szemléletformálásra

alt

A hulladékgazdálkodással kapcsolatos lakossági szemléletformálásra, a környezettudatos gondolkodás erősítésére 200 millió forint összegben írnak ki pályázatot civil szervezetek, önkormányzatok és egyházak részére – közölte sajtótájékoztatóján a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára hétfőn.

Kerecsenek nyomában Mongóliában

Egy kerecsensólyom-védelmi program előkészítésében vettek részt magyar szakemberek Mongóliában. A nemzetközi csapat több mint két tucat élőhelyet térképezett fel, és nyolc kerecsensólyomra erősített jeladót a három hetes, közel 900 kilométeres út során.

Oldalak