July 2015

Felhívjuk figyelmüket, hogy az MNVH projektötleti felhívásával kapcsolatban a Miniszterelnökség Agrár-vidékfejlesztésért Felelős Államtitkárságán kaphatnak információt a 06-76/795-388 telefonszámon!

June 2015

A vidékfejlesztés sarokkövei Borsodban címmel rendeznek konferenciát 2015. június 11-én, Edelényben, ahol többek között a vidékfejlesztés irányairól és a legfontosabb teendőkről adnak tájékoztatást.

March 2015

Hetedik alkalommal adták át Alsómocsoládon a Kemény Bertalan emlékére alapított falufejlesztési díjat március 6-án. Az átadó ünnepségen a díjazottak köszöntését kerekasztal beszélgetés követte.

February 2015

Helyi közösségek szerepe a vidékfejlesztésben, a helyi értékek megőrzésében címmel vidékfejlesztési konferenciával várta az érdeklődőket a Hortobágyi LEADER Helyi Akciócsoport 2015. január végén Balmazújvárosba.

January 2015

A NAKVI helyi közösség- és vidékfejlesztő szakembereknek, az újonnan létrejövő többfunkciós szolgáltató központok, illetve az IKSZT-k munkatársainak  40 órás, akkreditált közösségi animátor képzést indít 2015 márciusában.

December 2014

Bácsalmáson tartották a Vasfüggöny kerékpáros túraútvonalat létrehozó projekt Bács-Kiskun megyei fórumát. A rendezvény hozzájárult ahhoz, hogy a helyiek bevonásával, minél szélesebb összefogással készüljön el az útvonal.

A Vasfüggöny túraút Csongrád megyét érintő szakaszáról szerveztek fórumot december 1-jén Szegeden, ahol szakembereket, helyi önkormányzatokat, turisztikai szolgáltatókat vontak be az útvonal tervezésébe.

November 2014

Az egyházak közösség- és vidékfejlesztésben betöltött szerepét, vidéki termékeit és térségfejlesztő munkájának kiemelkedő példáit ismerhette meg az érdeklődő közönség a Helyi Aktivációs Műhelynapon, Zselickislakon.

Oldalak