Átadták a kilencvenmillió forintból felújított ifjúsági központot és az új szociális szolgáltatóházat Sándorfalván. A fejlesztések minden korosztályt érintettek, hiszen már a legkisebbek is korszerű körülmények között játszhatnak a város bölcsődéjében.
March 2011
"Csupa csalódás" – így jellemezném röviden a szarvasi kommunikációs tréninget. Hogy miért? Vegyük sorra… Szubjektív beszámoló a Szatmár Leader Közhasznú Egyesülettől.
A munkanélküli és hátrányos helyzetű munkavállalókon kíván segíteni az uniós finanszírozással megvalósuló „Lajtorja” projekt. A programban a szentlőrinczi és a sellyei kistérségen élők vehetnek részt.
Felújítják a főteret, modernizálják a kerékpárutat és az erdei iskolát Mártélyon. Eközben egy új beruházásnak köszönhetően egyharmaddal csökken Hódmezővásárhely közvilágításának számlája.
Átadták a Dózsa-ház Közösségi Teret Szentesen. A beruházáshoz ötvenmillió forintnyi támogatást nyert az önkormányzat. A projekttel újabb lehetőségekhez jutottak a helyi fiatalok.
A Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete Leader pályázaton nyert 53 millió forintból újítja fel a csillagvizsgálót, amely egyben kulturális központ is lesz. Alsóörsön pedig mintegy 170 férőhelyes vitorlás- és több személyszállító hajó fogadására alkalmas kikötő építéséről döntött az önkormányzat. A Bakony és Balaton Keleti Kapuja Egyesület hírei.
Csaknem harmincöt millió forintot nyert testvérvárosi kapcsolatának ápolására a romániai Stei város- és Hajdúdorog Város Önkormányzata. Az együttműködés az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Éles különbségek kerültek felszínre a tagállamok agrárminisztereinek KAP reform nézetei között.
Anna Lundberg, svéd biológus a lovak viselkedésének tanulmányozásával, a svéd lovas kultúra fejlesztésével foglalkozik. A Svéd Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Szervezet képviseletében érkezett hozzánk és osztrák partnerünkhöz, hogy tanulmányozza az együttműködés megvalósulását a helyi lovas társadalom és az önkormányzatok, civilek és a helybéliek között.
Uniós támogatásnak köszönhetően nyártól ismét gyönyörködhetünk a Badacsony környéki táj teljes panorámájában. Várhatóan júniusra készül el a hétszintes, 18 méter magas kilátó. Vonyarcvashegy településközpontja szintén EU-s forrásból, egy nyertes ÚMVP pályázat révén újult meg. A Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület hírei.