Nem csökken a telepítési kedv a Pannonhalmi borvidéken, idén ugyanis még nagyobb területre kerülnek új szőlőültetvények. Győrsövényházán viszont már beért a vidékfejlesztő munka gyümölcse: közel 21 millió forintos LEADER-támogatással újult meg a római katolikus templom. A Pannónia Kincse LEADER Egyesület hírei.
March 2011
A Nyugat-dunántúli Operatív Program segítségével látványmajorságot hoz létre a Fertő–Hanság Nemzeti Park. Az őshonos állatok mellett a térségre régen jellemző növényzetet, valamint a mesterségeket is bemutatják. A térséget egy, a lovak viselkedését tanulmányozó svéd biológus is felkereste, aki szakmai tapasztalatcsere céljából érkezett Fertődre. Az Alpokalja-Ikva mente Leader Egyesület hírei.
Részben LEADER-támogatással, teljesen felújíttatta a murarátkai önkormányzat a Szent Orbán-kápolnát, amelyet még a 18. század derekán, 1866-ban építettek horvát nemzetiségű szőlősgazdák. Eközben az Év Fájává választották a híres letenyei százéves platánt. A Zala Zöld Szíve Vidékfejlesztési Egyesület hírei.
Az országban – Sopron után – másodikként a Rábaközben vezetnek be helyi pénzt idén. A Rábaközi Tallérral legkorábban a 2011-es gazdanapon fizethetnek a rábaköziek.
Turistavezetőket képzett ki magának a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátor. A tizenkét végzett hallgató kiváló szaktudásával, részletes helyismeretével hozzájárul a város turizmusmarketing stratégiájának megvalósításához is.
Közel 130 milliós beruházás indult meg a kapuvári ipari parkban. Az inkubátorház a kezdő vállalkozásokat segíti. Egy határon átnyúló együttműködés keretében pedig két és fél millió eurós beruházás valósul meg Kapuvár környékén. A Rábaköz Vidékfejlesztési Egyesület hírei.
A LIFE+ keretén belül az Európai Bizottság az idén 267 millió eurót szán új környezetvédelmi beruházások támogatására.
A Duna-stratégiának nem újabb bürokratikus szintek létrehozása a célja, hanem az uniós fejlesztés koordinált megvalósítása, mondta Barsiné Pataky Etelka kormánybiztos 14 ország nemzeti parlamentjeinek önkormányzatokért és területfejlesztésért, valamint fenntartható fejlődésért felelős biz
Több mint 540 millió forint, vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével újul meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnamény több középülete és közösségi tere. A beruházás várhatóan 2012 augusztusáig tart majd.
Nemzetközi együttműködés jött létre Nagykálló város valamint tíz európai és nem európai uniós település között az URBACT II városfejlesztési hálózati program részeként 2010 tavaszán. Az együttműködés képessé teszi a résztvevőket a közös munkára, valamint célszerű megoldások kidolgozására egy új, fenntartható és integrált gazdasági, szociális és környezeti városfejlesztés érdekében.