Komoly nemzetközi sikereket ért el az elmúlt években a hazai dísznövénykertészet – hangzott el augusztus 29-én az Állami Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő KhN Kft. konferenciáján.
August 2013
Bár az Alapszabály évente csupán egy tanácsülés megtartását írja elő, az elmúlt időszakban bekövetkezett változások, többek között az ismételten módosult Cselekvési Terv elfogadása szükségessé tette, hogy a vezetőség április után augusztus 28-ára újra összehívja az MNVH Tanácsát.
Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott Budinszki István, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet munkatársa augusztus 20. alkalmából az IKSZT-program érdekében végzett munkájáért.
A gödöllői Szent István Egyetemen ismét megrendezik a Gazdaháló Konferenciát, amelynek központi témái az új agrárkamara rendszere, a 2013 utáni Közös Agrárpolitika és a különféle innovációs projektek lesznek.
Augusztus 17-én újabb két Bács-Kiskun megyei településen, Újsolton és Dunaegyházán vehették birtokukba a helyiek átalakítva és megújulva, közösségi térként a könyvtárukat.
A tavalyi évhez képest a Nemzeti Tanyafejlesztési Programra beérkezett pályázatok száma két és félszeresére nőtt. Több mint ezer pályázatot véglegesítettek, a támogatási igény meghaladja az ötmilliárd forintot.
Az MNVH Tanácsának tagja, Rézműves Melinda néprajzkutató szerkesztésében jelent meg az első roma olvasókönyv, amelyet augusztus elején mutattak be Kapolcson. A kiadványban morál, hagyomány, nyelv és irodalom találkozik.
A jelenlegi és a következő vidékfejlesztési program, valamint a Nemzeti Vízstratégia és a Duna-expedíció adott aktualitást az MNVH és a VM közös sajtótájékoztatójának augusztus 8-án, a Sziget Fesztiválon.
Közlemény részletezi a Nemzetgazdasági Minisztérium 14/2013. (IV. 5.) rendeletében kiadott szakképzési kerettantervek alkalmazásának szabályait, további információkat nyújtva ezekkel kapcsolatban.
Különféle játékokkal, kvízekkel és nyereményekkel várta a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat és a Vidékfejlesztési Minisztérium a látogatókat a Sziget Fesztivál első napján.








