A rendezvénysorozat az MNVH Elnökségének döntése alapján, annak jóváhagyásával szakosztályi keret támogatásával valósul meg a Közösségi Tanulókert Hálózat programon keresztül a Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület közreműködésével.
January 2013
A Tápió-mente LEADER támogatással elkészült hatodik népzenei CD-je tóalmási dalokból gyűjtött össze egy válogatást, amelyet a tavaly 90. születésnapját ünneplő Szekeres Józsefné Tóth Erzsébet énekelt fel.
LEADER-forrásból újította fel az önkormányzat épületét és tartott falunapot tavaly az alig több mint százfős Maglóca, a hátrányos helyzetű falvaknak járó támogatásból pedig a községi busz garázsát tették rendbe.
Idén a tavalyinál összesen 60 milliárd forinttal több mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatást osztanak ki, jelentette be Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár Hajdúszoboszlón.
Január 25-ig lehet jelentkezni a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetének fejlesztéspolitikai szakreferens szakirányú továbbképzésére a 2012/2013-as tanév tavaszi félévében.
Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban - a tanyapedagógia első évének tapasztalatai címmel tartanak szakmai tanácskozást február 4-én a Vidékfejlesztési Minisztérium épületének Darányi Ignác termében.
Mezőgazdálkodási gyakorlat a magyar iskolai oktatásban - a tanyapedagógia első évének tapasztalatai címmel tartanak szakmai tanácskozást február 4-én a Vidékfejlesztési Minisztérium épületének Darányi Ignác termében.
Sárszentlőrinci és környékbeli települések rászorulóinak osztanak EU-forrásból tartós élelmiszereket. A létminimum közelében élő kisnyugdíjasok, nagycsaládosok, munkanélküliek összesen 285 csomagot kapnak.
Az Európai Parlament bevárná a tagállamokat a KAP-reform hivatalos tárgyalásainak megkezdésével, és a teljes 2014-2020-as EU költségvetés jóváhagyásáról is lehet, hogy csak április végén szavazna.





