Az Őrség jellegzetes településformájával, a szerekkel, a térség kulturális és természeti értékeivel ismerkedhet, valamint színvonalas koncerteket hallgathat, aki augusztus 11-20. között a Hétrétország fesztiválra látogat.
July 2012
„Az újjáéledő mezőgazdaságért és vidékért” – ezzel magyarázta ifj. Hubai Imre, biogazdálkodó a sajtóklub elindítását. Az agrárszakíróknak és a szakmának indított sorozat első állomásán vidékről való elvándorlás okait és megoldását keresték a meghívott vendégek.
A Magyar Nemzet külön cikkben foglalkozott hasábjain a Nagyapám Háza programmal, amelyet - a szerző engedélyével - alább közlünk.
A Magyar Nemzet külön cikkben foglalkozott hasábjain a Nagyapám Háza programmal, amelyet - a szerző engedélyével - alább közlünk.
Évente kétmillió csirke nevelkedhet egy csanyteleki baromfitelepen. A fejlesztés Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szerint az ország egyik legjelentősebb beruházása.
Hagyományőrző és gasztronómiai programokat tartott a kunszentmártoni kistérség két települése is. A közigazgatási egység központjában kakasételek és szakácsaik versengtek, míg a szomszéd Cserkeszőlőn Vitéz Napot rendeztek.
Már két évszázaddal ezelőtt is nemzeti ügy volt az öntözés, mondta a vidékfejlesztési miniszter egy fábiánsebestyéni öntözőrendszer átadásakor, ám napjainkban a megváltozott időjárási viszonyok miatt még inkább megnőtt ennek a jelentősége.
A Vidékfejlesztési Minisztérium egyik legsikeresebb programjának nevezte a Tanyafejlesztési Programot Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára. A politikus kijelentette: ez a kezdeményezés közvetlenül eljut az emberekhez, segítséget nyújt nekik, és kézzelfogható eredményei is vannak.
„Helyi termék, helyi érték, helyi gazdagodás” címmel tartanak konferenciát augusztus 17-én Balatonkenesén, amelyet aznap délután a Bakony-Balaton Nemzetközi GasztroFesztivál zár majd le.




