A Magyarországon élő kisebbségek különböző programokkal védik kultúrájukat, amely révén a többségi társadalom számára is új utakat tudnak mutatni – akár azzal kapcsolatban is, hogyan lehet olcsóbb és finomabb tejtermékeket előállítani.
March 2012
Kétszeresére bővült és új funkciókat kapott Mezőfalva egykori művelődési háza. Az Integrált Közösségi Szolgáltató Térré átalakított épület számos új berendezéssel és szolgáltatással segítheti a jövőben a helyi közösséget.
Adonyban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programnak, Fajszon az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően bővíthette vállalkozását egy-egy cég. A pályázatok révén egy mikro- és egy családi vállalkozás növelhette versenyképességét.
A közelmúltban Újszilváson és Bejcgyertyánoson is átadták azokat a játszótereket, amelyek pályázatok segítségével épülhettek meg, utóbbi településen pedig megmutatták, hogy ezek a terek nen csak a gyerekeket, hanem mindenkit szolgálhatnak.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter az Aggteleki Nemzeti Parkba látogatott, hogy felhívja a figyelmet a park különleges szerepére és megismertesse mindenkinek hazánk gazdag természeti értékeit.
Idén a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája nyerte az Európai Év Fája díjat. A hét ország indulói közül végig fölényesen vezetve győzött az öreg hárs, amely a legenda szerint az egész környező erdőt védi.
Négynapos nemzetközi rendezvénysorozatot tartottak hazánkban, amelyre hat külföldi országból érkeztek vendégek, hogy többek között képzéseken vegyenek részt, tapasztalatokat cseréljenek és megismerhessék egymást.
Négynapos nemzetközi rendezvénysorozatot tartottak hazánkban, amelyre hat külföldi országból érkeztek vendégek, hogy többek között képzéseken vegyenek részt, tapasztalatokat cseréljenek és megismerhessék egymást.
A Duna-stratégia megújuló energiafelhasználásról szóló prioritási területéről tartanak konferenciát Brnóban április 3-4. között. A regisztrációhoz kötött eseményre - létszámkorlát mellett - ingyenes utaztatást is biztosítanak.









