Több mint tízmillió forintból újították fel a Fejér megyei Daruszentmiklóson a Klebelsberg-kúriát. A projektre a település önkormányzata az ÚMVP pályázatán nyert támogatást.
November 2011
November 18-án, pénteken adják át Kengyel európai színvonalú létesítményét, az Egészségházat. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település csaknem 73 millió forintot nyert a projekt megvalósítására.
A Hangya-2010 Vidékfejlesztő Alapítvány eddig három nyertes pályázattal segítette a Kárpát-medencei önkormányzatokat. A civil szervezet most képzési programot szeretne indítani, az előkészületek már folynak.
Vadászturisztikai központot avattak a Veszprém megyei Márkón. A beruházás az ÚMVP támogatásával, csaknem 24 millió forintból valósult meg a településen.
Az Európai Unió (EU) statisztikai hivatala, az Eurostat zsebkönyvet készített a tagállamok mezőgazdaságáról. A kiadvány szerint 2009-ben Dánia után Magyarországon fordították a legnagyobb arányban a földeket mezőgazdasági termelésre, hazánk területének 45,9 százalékát vonták művelés alá.
Ismét szakképzési fórumra hívta a VM VKSZI a középfokú agrárszakképzés több mint száz képviselőjét: Térségi Integrált Szakképző Központok főigazgatóit, a tagintézmények vezetőit, iskolaigazgatókat, szaktanárokat és pedagógiai szaktanácsadókat.
Befejeződött a Baranya megyei Kisharsány templomának felújítása. A társegyházközség csaknem 44 millió forintot nyert a templom felújítására, amellyel megvalósulhatott a már régóta esedékes rekonstrukció.
November 11-én, Somogyzsitfa-Szőcsénypusztán szervezett szemináriumot a VM VKSZI mindazok részére, akik részt vettek az intézet mobilitási programján. A pályázat erdészeti és lovas szakképzésben résztvevő fiataloknak biztosított lehetőséget külföldi szakmai gyakorlaton való részvételre.
November 11-én, Somogyzsitfa-Szőcsénypusztán szervezett szemináriumot a VM VKSZI mindazok részére, akik részt vettek az intézet mobilitási programján. A pályázat erdészeti és lovas szakképzésben résztvevő fiataloknak biztosított lehetőséget külföldi szakmai gyakorlaton való részvételre.
A korszerűtlen, lebontott játszótér helyett újat építettek Nagykamaráson. Az önkormányzatnak csupán a beruházás utáni általános forgalmi adót kellett befizetnie, a költségek javát pályázat segítségével teremtették elő.







