Háromszázmillió forint uniós támogatást nyert a Heves megyei Kisnánai vár komplex fejlesztésére a helyi önkormányzat. A munkálatok várhatóan június végén fejeződnek be, addig a vár korlátozottan látogatható.
March 2011
Öt éven belül megduplázhatják a térség idegenforgalmát, és megtöbbszörözhetik a bevételeket a kisari látogatóközpont és a kapcsolódó natúrparki szellemiséget képviselő kiállítások, tanösvények és szolgáltatások.
A magyar hagyományok népszerűsítésének jegyében rendeztek amatőr bor és pálinka versenyt Bugyin, ahol magyar élelmiszereket is kiállítottak. Hagyományőrző ebéddel és táncbemutatóval is kedveskedtek a szervezők.
Elkezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarján csatornázottságának a kiépítése. A beruházás mintegy 458 millió forintba kerül majd, amelyhez a község négyszázmillió forintos hazai és uniós támogatást nyert.
Majdnem ötszáz álláskeresőnek segítettek Kalocsán egy uniós pályázatnak köszönhetően. A programban önkormányzatok, civil szervezetek és vállalkozások is részt vettek.
Több mint ötven érdeklődő vett részt a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Vidékakadémia elnevezésű programsorozat második turnéjának utolsó eseményén március 10-én Tokajban a Kulturális és Konferenciaközpontban. Az előadások a hazai termékek előállítását, piacra kerülését, valamint a fogyasztó tudatos vásárlási szokásai kialakításának fontosságát hangsúlyozták
Az osztrák-magyar határ menti együttműködések, és a kisvállalkozások nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségei voltak a főbb témái az MNVH lövői rendezvényének, de a magyarországi kastélyok hálózatba szervezéséről és a megújuló energia-felhasználással kapcsolatos gyakorlati tudások összegyűjtéséről is elhangzottak tervek, javaslatok.
Az úgynevezett lead, az írásos kommunikáció egyik elengedhetetlen eleme, amely a legfontosabb tények bevezetését jelenti a cikkekben. Ehhez hasonló hasznos alapinformációkat sajátíthattak el a LEADER akciócsoportok munkatársai Szarvason, egy kétnapos kommunikációs tréning alkalmával.
Az osztrák-magyar határ menti együttműködések, és a kisvállalkozások nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségei voltak a főbb témái az MNVH lövői rendezvényének, de a magyarországi kastélyok hálózatba szervezéséről és a megújuló energia-felhasználással kapcsolatos gyakorlati tudások összegyűjtéséről is elhangzottak tervek, javaslatok.
Együttműködési megállapodást írtak alá francia és felső-bácskai vidékfejlesztők. A LEADER program népszerűsítése mellett a helyi termékeknek is minél szélesebb körű piacot szeretnének teremteni.







