Csesztreg társadalmi életének új színterévé válhat az a százéves épület, ahol Integrált Közösségi Szolgáltató Teret alakítanak ki az ÚMVP keretein belül. Egy másik uniós pályázat, a TÁMOP révén pedig új munkahelyek jönnek létre az Őrségben. Az Őrség Határok Nélkül Egyesület hírei.
March 2011
A Rába-parti város is a „Szerencsehozó négylevelű lóhere” elnevezésű projekt partnere lett, amelyet az Európai Bizottság támogatásával valósítanak meg öt országban. A projekt célja, hogy a polgárokhoz közelebb hozza Európát, az unió céljait és előnyeit, valamint lehetőséget teremtsen arra is, hogy bárki véleményt nyilváníthasson az EU-ról.
Négy év alatt, európai uniós és állami támogatással, összesen 1,2 milliárd forint értékű beruházással gazdagodik Dabas.
Kóka község önkormányzata közel 1400 méter hosszú kerékpárút megépítésére nyert pályázati úton forrást. A beruházás az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) támogatásával valósul meg.
Negyvenötmillió forintból készül el az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér (IKSZT) Szalántán. Mozi, könyvtár és jogsegélyszolgálat is helyet kap az épület falai között.
Átadták a kilencvenmillió forintból felújított ifjúsági központot és az új szociális szolgáltatóházat Sándorfalván. A fejlesztések minden korosztályt érintettek, hiszen már a legkisebbek is korszerű körülmények között játszhatnak a város bölcsődéjében.
"Csupa csalódás" – így jellemezném röviden a szarvasi kommunikációs tréninget. Hogy miért? Vegyük sorra… Szubjektív beszámoló a Szatmár Leader Közhasznú Egyesülettől.
A munkanélküli és hátrányos helyzetű munkavállalókon kíván segíteni az uniós finanszírozással megvalósuló „Lajtorja” projekt. A programban a szentlőrinczi és a sellyei kistérségen élők vehetnek részt.
Felújítják a főteret, modernizálják a kerékpárutat és az erdei iskolát Mártélyon. Eközben egy új beruházásnak köszönhetően egyharmaddal csökken Hódmezővásárhely közvilágításának számlája.
Átadták a Dózsa-ház Közösségi Teret Szentesen. A beruházáshoz ötvenmillió forintnyi támogatást nyert az önkormányzat. A projekttel újabb lehetőségekhez jutottak a helyi fiatalok.








