A Herman Ottó Intézet idén elsőször hirdeti meg „Az év tájértéke” felhívását. A kezdeményezés célja amellett, hogy megtaláljuk az év tájértékét, hogy a helyi közösségek minél jobban ismerjék meg saját táji értékeiket, valamint más települések és térségek adottságait, ezáltal hazánk táji szépségét és változatosságát.
May 2016
A Magyar Természettudományi Múzeumban folytatódott a Herman Ottó Napok rendezvénysorozat, ahol szakmai előadások, filmvetítések, madárbemutató, illetve természetbarát játszótér is segítette tollas és szőrös szomszédjaink megismerését.
Fazekas Sándor és Mezőszentgyörgyi Dávid köszöntőjével, néptánccal, szakmai konferenciával vette kezdetét a Herman Ottó Intézet két hetet átölelő rendezvénysorozata, amelyet partnerszervezeteivel a Madarak és fák napja 120. évfordulója alkalmából rendeztek.
2016. május 22-én és 23-án kétnapos szakmai workshoppon keresik a választ arra, hogyan tehetünk felelősen a környezetet érő káros folyamatok megállításáért, a környezettel való harmonikus együttélés megteremtéséért.
A Földművelésügyi Minisztérium a Tanyafejlesztési Programról, a pályázással kapcsolatos információkról 2016. május 17-én a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében Tanyaindító konferenciát rendez.
A következő Helyi Aktivációs Műhelynap május 19-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mezőkeresztesen várja a helyi közösségek, a vidéki térségek fenntartható fejlődése iránt elkötelezetteket.
Indul az idei Tanyafejlesztési Program, amelyet a Vidékfejlesztési Programhoz igazítottak. A tanyán élők három célterületre, összesen 720 millió forintos keretösszegben pályázhatnak – jelentette be a földművelésügyi miniszter.
A Madarak és fák napja alkalmából a Herman Ottó Intézet több helyszínen színes programokat szervez május 10. és 14. között. A Herman Ottó Napok eseményei között szakmai konferenciák, könyvbemutató, interaktív szemléletformáló játékok mellett néptánc, állatsimogató, sólyombemutató is várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A Herman Ottó Intézet idén is csatlakozott hazánk legnagyobb önkéntes szemétszedő mozgalmához, a TeSzedd!– Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióhoz. Lelkes munkatársaink több helyszínen tisztították meg a fővárost a hulladéktól.
April 2016
Tavaly szeptemberben indult a Nemzeti klímaadaptációs hálózat kialakítása projekt, amelyben a Herman Ottó Intézet az elkészült tanulmányok és tananyagok, továbbá a képzések szakmai minőségbiztosításáért felelt. A program zárókonferenciáját kedden tartották Budapesten, a Herman Ottó Konferencia Központban.