Immár hagyományosan, az Év emlőse kezdeményezés éves programsorozatának lezárásaként gálaműsort szervez a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. együttműködésben a rendezvénynek helyszínt biztosító Fővárosi Állat- és Növénykerttel. A 2026. október 25-ére szervezett Molnárgörény gála és forgatagon vehetik át díjaikat az idei három alkotópályázat nyertesei. Az ünnepi műsor mellett egy igazi természetvédelmi forgataggal várják az érdeklődőket a szervezők.

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Élő Környezetért Felelős Minisztérium által közösen működtetett Vadonleső Program részeként tizenegy éve indították útjára az Év emlőse kezdeményezést a természetvédelmi szakemberek, amelynek apropóján egész éves eseménysorozattal hívják fel a figyelmet a kiválasztott védett vagy fokozottan védett emlősfaj és élőhelye fontosságára, jellemzőire.

A keleti sün kapta meg először ezt a kitüntető címet, a program indulásakor. A következő évben a magyar pusztai táj ikonikus emlősfajára, az ürgére irányult a figyelem, amelyet a denevérek, mint fajcsoport követtek. A következő években – a teljesség igénye nélkül – az Év emlősének választott fajok között szerepelt Európa legnagyobb macskaféléje, az impozáns eurázsiai hiúz, valamint vizeink csúcsragadozója, a vidra is.

Az idei Év emlőse egy igazán különleges, de alig ismert kisragadozó. Főként éjszaka jár vadászni, döntően rágcsálókat, leggyakrabban pockokat, hörcsögöket vagy ürgéket zsákmányol, ám rövid lábai miatt nem üldözve ejti el prédáját, hanem a  föld alatti üregeikben szorítja őket sarokba. Talán „álarcos bandita” ábrázatának is köszönheti, hogy a népnyelv tévesen „tyúkól-fosztogató” címmel bélyegezte meg, pedig a gazdák helyett például kedvenc csemegéinek, a hörcsögöknek van jogos félnivalójuk tőle. Egykor a rágcsálókban gazdag puszták gyakori kisragadozója lehetett, de mára az egyik legritkább és leginkább veszélyeztetett emlősfajunkat tisztelhetjük benne.

Még többet megtudhatnak a molnárgörényről a látogatók az idei gálán, például Cserkész Tamás előadásából, de testközelből megismerhetik menyétféle rokonságát is. Az eseményen az éves alkotópályázatok díjainak átadását követően Gryllus Vilmos ad koncertet a természet ihlette dalaiból.

Az egész napos természetvédelmi forgatagban több mint húsz játékos állomás várja majd az érdeklődőket: ott lesz a nemzeti park igazgatóságok mellett többek között az MME Emlősvédelmi Szakosztálya, a Magyar Természettudományi Múzeum, a Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület, és a Fővárosi Állat- és Növénykert több standdal is.

Tervezett program ide kattintva érhető el.

Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.

Cikk megosztása