Június első hétvégéjén az oszkói szőlőhegyen mérték össze tudásukat a hazai natúrparki tájak ismeretéről natúrparki térségek iskoláinak diákjai. A kilenc háromfős csapat részvételével, végig jó hangulatban zajló versenyben végül a Vasi-Hegyhát, az Írottkő és a Vértesi Natúrparkokból érkezett csapatok léphettek fel a képzeletbeli dobogóra.
A több natúrparkban is térségi szintű vetélkedővel kiválasztott, általános iskolás fiatalok nagyon felkészültek voltak, a szoros verseny egy országos kitekintésű kvízjátékkal kezdődött, majd játékos, gyakorlati jellegű feladatokkal folytatódott a kialakított állomásokon, Oszkón, a Vasi-Hegyhát Natúrpark területén.
A vetélkedővel párhuzamosan a kísérő pedagógusok és a jelenlévő natúrparki munkaszervezeti kollégák részvételével natúrparki műhely zajlott. A kötetlen formában, több helyszínen megtartott szakmai fórum két kiemelt témája az élménypedagógia eszközök alkalmazásának és a népfőiskolai oktatásban rejlő lehetőségek elemzése volt. Erre a szakmai alapot a házigazda Vasi-Hegyhát Natúrpark koordinálásával működő Vasvár Népfőiskola adta, amelynek több helyszínét, közte a gasztro- és kézműves műhelyeket, az Ezredes Kávéházat is felkeresték a részvevők.
Jövő évben jubileumhoz érkezik az Országos Natúrparki Vetélkedő, hiszen tizedik alkalommal mérhetik össze tudásukat a natúrparki térségek iskolái a jelenleg tizennyolc tagot számláló hazai natúrparki hálózatról. Ehhez jó alapot biztosít a most megrendezett vetélkedő. Ezt a résztvevő fiatalok közül többen is így fogalmazták meg kísérőtanáraik felé: „Ugye jövőre is jövünk?!”. Ennek az alulról szerveződő natúrparki hálózat szerint nem lesz akadálya.
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.
