Több száz látogatót vonzott a hétvégén Szatmár-Beregbe a Nyitott Porta Napok rendezvénysorozat nyitóeseménye. Volt szilvalekvárfőzés, kézműveskedés és igazi közösségi összefogás. Pótor Melinda, a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesület vezetője mesélt arról, hogyan sikerült a bemutatkozás Magyarország legnagyobb agroturisztikai eseménysorozatán.
Hogyan sikerült a hétvége a szervezők szemszögéből? Megvalósultak az elképzeléseik?
Hatalmas és izgalmas feladat volt, hiszen nem csupán egy-egy program megszervezéséről beszélünk, hanem egy teljes tájegység bemutatásáról. Hálásak vagyunk, hogy a szervező Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft., a Stílusos Vidéki Éttermiség, a Kislépték Egyesület a Minden, ami Szatmár-Bereg Egyesületet bízta meg a feladattal, hogy a Nyitott Porta Napok rendezvénysorozatban bemutassa e vidék értékeit, helyi termelőit. Már a tervezéskor is az volt a célunk, hogy ne pusztán eseményeket hozzunk létre, hanem élményeket adjunk a termelő segítségével: azt szerettük volna, hogy mindenki, aki ellátogat hozzánk, vigyen haza egy darabot Szatmár-Beregből – ízekben, illatokban, emlékekben, helyi termékekből. Úgy érzem, sikerült. A porták megteltek, a látogatók folyamatosan érkeztek, és az a hömpölygő tömeg, amelyet láttunk, önmagáért beszélt.
Mekkora volt az érdeklődés, hányan látogatták a portákat?
Bár pontos számadatokat nem tudunk, a visszajelzések és a helyszíni tapasztalatok alapján óriási volt az érdeklődés. Volt olyan porta, ahol 500 látogató fordult meg, máshol 200–300 fő. Ami azonban ennél is fontosabb: nem lézengtek az emberek, hanem aktívan részt vettek a programokban, figyeltek, kérdeztek, kóstoltak. Ráadásul a rendezvény nemcsak a helyieket mozgatta meg. Az emlékkönyvekbe rengeteg bejegyzés érkezett az ország távolabbi részeiről, a Dunántúlról, sőt külföldről is. Megható volt hallani, hogy közülük sokan azért vettek ki szabadságot, hogy a helyi termelőkkel szervezett programjainkon tölthessék a hétvégét. Ez azt mutatja: Szatmár-Bereg már nemcsak helyi érdekesség, hanem országos vonzerő.
Mely helyi ízek vitték a prímet a programokon?
A szilvának jutott az abszolút főszerep, hiszen itt a szilvaverés ideje, valamint a körte és az alma mellett ez a gyümölcs jelképezi leginkább Szatmár-Bereget. Nem véletlen, hogy a szilvalekvárfőzés köré szerveztük a programok jelentős részét. A vendégek végigkövethették a folyamat minden állomását: a gyümölcs mosásától a ciberézésen át egészen a lekvár kevergetéséig. Mindez nemcsak látványos volt, hanem illatokban, ízekben is különleges élményt adott. Több helyszínen is megfigyelhették, hogy különböző üstökben főzték a lekvárt: volt, aki vályogkatlanban, máshol rézüstben, és akadt, ahol modern eszközökkel. Így a látogatók össze tudták hasonlítani a hagyományos és a korszerűbb módszereket. Külön öröm volt látni, hogy a gyerekek maguk is bekapcsolódhattak a folyamatba – kavargatták a lekvárt, és közben játszva tanulták meg, mennyi munka van egyetlen üveg finomság mögött.
Nemcsak gasztronómiai élményekről szólt a hétvége, igaz?
Valóban, a programok sokkal szélesebb palettát kínáltak. Például egy szarvasmarha-telepen megnézhették a teljes mezőgazdasági folyamatot: bemutatták a gabonaféléket, a gépeket, elmagyarázták, hogyan jut el a tej vagy a gabona a feldolgozásig – többek közt ők szállítják a tejet a Túró Rudi-gyárba Mátészalkára. A látogatók fotózkodhattak a gépekkel, testközelből láthatták, hogyan működik egy ilyen gazdaság. Ez olyan tudást adott a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt, amit a hétköznapokban ritkán tapasztalhatnak meg. Számomra az volt a legfontosabb, hogy mindez élményszerűen történt – senki sem érezte tanórának, mégis rengeteget tanultak a látogatók. Portákon dagaszthattak, csigatésztát és kötött tésztát is készíthettek.
A hagyományok mellett megjelentek újdonságok is?
Szerettük volna megmutatni, hogy a hagyományok mellett van hely az új ötleteknek, kreatív megoldásoknak is. Például a helyi mézesnél nemcsak megnézhették közelebbről a méheket, a kaptárt és nemcsak mézeskalácsot díszíthettek, gyertyát önthettek az érdeklődők, hanem a mézeskalács-készítő elkészítette a Nyitott Porta Napok logóját, a kakast mézeskalácsból és szinte minden portán ajándékként megtalálták. Ez egyszerre volt játékos és szimbolikus: megmutatta, hogy a helyi alkotók bármilyen elképzelést képesek életre hívni. A programok során mindenki hozzátett valamit – akár egy új termékkel, akár egy kézműves fogással. Ez a sokszínűség adta a hétvége igazi erejét.
A rendezvény mennyiben erősítette a helyi közösségek összefogását?
Százszázalékosan erősítette az összefogást. A tizenkét porta mindegyike teljes erőbedobással vett részt, hónapokig dolgoztunk együtt a sikerért. Fontos kiemelni, hogy nemcsak a termelők, hanem a családtagjaik, barátaik is besegítettek. A közös munka során mindenki érezte: van értelme nagyban gondolkodni, közösen álmodni. Szatmár-Bereg számára ez a program bizonyította, hogy a helyi értékeket országos szinten is érdemes megmutatni. A látogatók visszajelzései, a mosolygós arcok és a megtelt porták mind azt igazolták, hogy jó úton járunk.
Ha újra szerveznék, min változtatnának?
Egyedül abban láttam hiányosságot, hogy az esemény dokumentálására nem maradt elég idő. Újságíróként és térségi főszervezőként is jelen voltam, és bár igyekeztünk mind a 12 helyszínt végigforgatni, három kimaradt – egyszerűen annyi látványos program volt, hogy fizikailag nem tudtunk mindenhová eljutni. Ez azonban inkább örömteli gond: bőség volt élményekből. A résztvevők visszajelzései pedig egyöntetűen pozitívak voltak, így nagy hibáról nem beszélhetünk. Természetesen mindig van mit finomítani, de az alapélmény olyan erős volt, hogy mindenki elégedetten és gazdagodva távozott.
Milyen üzenetet adnának tovább más régióknak a tapasztalataik alapján?
Azt, hogy merjenek nagyot álmodni, és bátran mutassák meg a saját értékeiket. Magyarország mind a 19 vármegyéje egy-egy külön kincsesláda: vannak zöldségek, gyümölcsök, kézműves hagyományok, gasztronómiai különlegességek, amelyek csak ott találhatók meg. A Nyitott Porta Napok lényege, hogy mindezt élményszerűen, családias hangulatban adja át a látogatóknak. Mi azt láttuk, hogy a gyerekek és a felnőttek egyaránt lelkesedtek, és valódi kötődést alakítottak ki a térséggel. Szerintem ez a jövő kulcsa: ha a saját értékeinkre építünk, azokat mutatjuk meg, akkor hosszú távon nemcsak turisztikai vonzerőt teremtünk, hanem közösséget is építünk.
Forrás: Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft.