February 2014

Megjelent a vidékfejlesztési miniszter rendelete a 2014. évi Tanyafejlesztési Programról, valamint a kapcsolódó pályázati felhívások. A pályázatok február 7-től forráskimerülésig, de legkésőbb március 10-ig nyújthatóak be elektronikusan.

July 2013

Július 8-tól augusztus 7-ig lehet pályázatot benyújtani a Nemzeti Tanyafejlesztési Program 2013. évi kiírására a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési elektronikus felületén keresztül.

June 2013

Június 17-én megnyílt a harmadik LEADER pályázati kör, így már - kizárólag elektronikus úton -be lehet nyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz támogatási igénylést.

January 2013

A területi tervezés, a tértudományok és a regionális tudomány képviselőinek mutatták be január 25-én az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció stratégiai vitaanyagát, amelyet véleményezhettek is a szakértők.

A rendezvénysorozat az MNVH Elnökségének döntése alapján, annak jóváhagyásával szakosztályi keret támogatásával valósul meg a Közösségi Tanulókert Hálózat programon keresztül a Magyar Idegenforgalmi és Területfejlesztési Közhasznú Egyesület közreműködésével.

November 2012

August 2012