Számos tábort szerveztek a Vértes-Gerecse Közösség működési területén, amelyek kicsiknek és akár nagyoknak is tartalmas, színvonalas programokat nyújtottak a nyári iskolai szünetben.
July 2012
Két fejlesztési projektet is sikeresen valósított meg Veszprémvarsány pályázatok segítségével a közelmúltban, három pedig folyamatban van. A település ezek során a szomszédos Sikátorral is együttműködik.
A mozgáskorlátozottak számára is szabadabb hozzáférést biztosítottak több településen a közintézményekhez. Az esélyegyenlőséget célzó beruházások az EU támogatásának köszönhetően valósultak meg.
Hátrányos helyzetű 12-15, valamint 18-26 éves fiataloknak szerveztek felzárkóztató projektet a pásztói kistérségben, amely számos különféle programmal igyekezett segítséget nyújtani számukra.
Négy Baranya megyei települést is érintettek a Harkány-Sellye-Darány összekötő út felújítási munkálatai: a mellékutak friss burkolatot, padkákat és buszmegállóhelyeket kaptak, és a vízelvezető árkokat is kitisztították.
Összetett fejlesztési programot valósít meg a Kecskeméti Főiskola. Bács-Kiskun megye székhelyének felsőoktatási intézménye az Európai Unió támogatásával csaknem félmilliárd forintot fektetett a komplex projektbe.
Révfülöp, Sárszentmihály és Zsira is csatlakozott az Integrált Közösségi és Szolgáltató Teret létrehozó települések sorához, ezzel sikeresen részt véve az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb vidékfejlesztési programjában.
Aktuális vidékfejlesztési kérdésekről, a LEADER kezdeményezés tanulságairól, tapasztalatairól egyeztettek az Európai Bizottság és a VM képviselőivel a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület tagjai.
Egy új óvodát és egy bölcsődét is felavattak a közelmúltban hazánk északkeleti negyedében. A Jászapátin és Cigándon átadott intézmények segítségével már korán megkezdődhet a gyermekek közösségi nevelése.
A Tanyafejlesztési Programmal kapcsolatos tájékoztatót tartottak július 13-án Mezőtúron. A rendezvényen a végrehajtásért felelős NAKVI és a VM illetékesei közvetlenül tájékoztatták az érdeklődőket a programról, amely jellegzetes szórványtelepüléseink felemelését szolgálja.