Csaknem háromszázmillió forint uniós támogatást nyert a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Encs önkormányzata a városháza és a piactér megújítására, valamint a térfigyelő kamerarendszer kibővítésére.
May 2011
A Tápió-vidék húsz településén harmincmilliárd forintból épül korszerű szennyvíz-kezelő rendszer. Mintegy 700 kilométer csatorna megépítésével 30 ezer háztartás csatlakozhat a hálózathoz, a keletkező szennyvizet öt korszerű tisztítómű fogadja.
Mintegy ötmillió forintot költhetett informatikai berendezésekre az Algyői Általános Iskola. A dél-alföldi település önkormányzata a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Programra nyújtott be sikeres pályázatot.
A pápai Esterházy-kastély az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus és a Közép-Dunántúli Operatív Program bevonásával összesen több mint két milliárd forintból újul meg. A munkálatok 2013 tavaszára fejeződnek be.
Már 2008-ban támogatásra érdemesnek ítélték azt a székkutasi informatikai pályázatot, amelyet tavaly ismét beadtak, és segítségével április végén új számítógépes eszközparkkal bővült a helyi általános iskola felszereltsége.
Alig fejezték be az egyiket, már a másik projekt végrehajtásán fáradoznak Ugodon. Megoldódik a csapadékvíz elvezetése és nemsokára átadják az Integrált Közösségi Szolgáltató Teret is.
Pályázaton nyert százmillió forintból fejleszti a Velencei-tavi turizmust Gárdony és Velence. A települések közösen további 150 millióra nyújtanak be pályázatot. A 2010-ben elnyert pénzt 2012-ig használják fel.
A Dél-alföldi Operatív Program keretében meghirdetett pályázat által a kiskőrösi Bölcsőde hatvanmilliós támogatásban részesült 2010 nyarán. A színes, vidám épület március vége óta megszépülve várja az apróságokat.
Az Abaúj Leader Egyesület több más civil szervezettel összefogásban még az év elején grafikai pályázatot hirdetett meg „Abaúj logója” címmel. Az új embléma megtervezésével egy jelképében egységes, térségi megjelenés létrehozása volt a cél.
Elkészült a csongrádi Mesevár bölcsöde. A város uniós forrásokból, a Dél-alföldi Operatív Programon keresztül 82 millió forintot nyert az intézmény infrastrukturális fejlesztésére, amely 91 millióba került.