March 2011

Több mint ötszázmillió forintos támogatásból segítik Abán a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek integrációját. Két interaktív, továbbá rajzterem és logopédia gondoskodik a diákok készségeinek fejlesztéséről.

Közösen pályázatott Lajoskomárom és Dég szennyvízcsatorna megépítésére. Az uniós támogatással megvalósuló beruházás olyan, további fejlesztések előtt is megnyithatja az utat, mint például a termálfürdő fejlesztése.

Folytatódik a közmunkaprogram, idén ötvenöt közmunkást foglalkoztat a Pilisi Parkerdő Zrt. A dolgozók az erdő ápolásában, 80 kilométernyi sétaút karbantartásában és 200 hektárnyi terület megtisztításában vesznek részt.

Talentum terem nyílt a bakonysárkányi általános iskolában, amely digitális, multimédiás, környezetvédelemmel kapcsolatos kiscsoportos foglalkozásoknak ad otthont. A kisbéri kistérség települései eközben a hátrányos helyzetű tanulóknak segítenek a legmodernebb eszközökkel.

Év végére kulturált környezetet teremtenek a közösségi foglalkozásoknak Gersekaráton, ahol civilek nyertek támogatást Integrált Közösségi Szolgáltató Tér kialakítására. Alsónemesapátiban viszont már birtokba is vették a kicsit az új, EU-konform játszóteret.

Háromszázmillió forint uniós támogatást nyert a Heves megyei Kisnánai vár komplex fejlesztésére a helyi önkormányzat. A munkálatok várhatóan június végén fejeződnek be, addig a vár korlátozottan látogatható.

Elkezdődött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarján csatornázottságának a kiépítése. A beruházás mintegy 458 millió forintba kerül majd, amelyhez a község négyszázmillió forintos hazai és uniós támogatást nyert.

Kerékpáros-barát település lett a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszafüred. A most díjazott városokkal huszonegyre nőtt hazánkban a kerékpáros-barát települések száma. A címet elnyertek többletpontokat kapnak az Új Széchenyi Terv kerékpáros közlekedésfejlesztési pályázatainak elbírásában is.

Oldalak