Parádfürdőn kézműves és kirakodóvásárt szervezett a Palóc Piac Szervezőinek Baráti Közössége, míg Pétervásárán amatőr művészeti vándortárlat nyílt, ahol akvarell, grafika és szobrász alkotások is színesítik a palettát.
March 2013
Elsősorban környezetkímélő fűtőberendezéseket gyárt az a vasvári cég, amely európai uniós társfinanszírozású támogatás segítségével épített új üzemcsarnokot korszerű, energiatakarékos lézervágógéppel.
A harmadik állomásához ért Enyingen a Fejér megyei területfejlesztési program konzultációja, amelyet szakértők és térségi polgármesterek mellett az illetékes LEADER Helyi Akciócsoport elnöke is véleményezett.
Borbált rendeztek Pápán, amelyen a zenés-táncos mulatság, a finom falatok, zamatos borok és ízletes pálinkák mellett két új borlovagot is avattak, akik csak különféle próbák után nyerhették el a címet.
Kilenc új munkahely jött létre annak az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatásának köszönhetően megvalósult beruházásnak, amellyel mobil betonkeverő üzemet létesítettek a Baranya megyei Sellyén.
Idén is megrendezik az URB:ICON Nemzetközi településfejlesztési kiállítást és projektvásárt április 10. és 13. között, amelynek célja, hogy az önkormányzatok partnereket és befektetőket találhassanak projektjeikhez.
Több mint félmilliárd forint támogatást kapott Kapuvár, hogy megújíthassa a település központját a város 850 éves jubileumára. A beruházásba és az ünneplésbe mini-projekteken keresztül a civileket is bevonták.
A vidéki örökség megőrzésére kiírt, Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által társfinanszírozott támogatással újult meg a település központjában található kisasszonyfai posztszecessziós villa.
Csaknem ötvennel nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatottságának száma egy pásztói üzemben. A TÁMOP programnak köszönhetően az érintettek lehetőséget nyertek a munkaerőpiacra való visszatérésre.
Csaknem 53 pályamű érkezett az Észak-Borsodi LEADER Unió területéről a 2012 októberében meghirdetett Észak-Borsod elvarázsol című fotópályázatra. A pályaművek a térség településeinek értékeit mutatják be.