Kézműves programokat nyújtó vendégfogadó lett 2011 falusi fogadója Nyugat-dunántúlon. A vendéglátóhelyen többek között a fafaragásba, a rajzolásba, az agyagozásba és a papírmerítésbe is bele lehet kóstolni.
January 2012
Újabb állomásához érkezett a „Kitekintő – ablak a kistérségre” című rendezvénysorozat, amelyen ezúttal az észak-borsodi Sajópüspöki mutatkozott be január 19-én, Ózdon. A tavalyi nyitórendezvényen Gömörszőlőst vették górcső alá.
Január elejétől várja a bölcsődés korú gyerekeket a Baptista Szeretetszolgálat Gyermek és Ifjúsági Oktatási és Fejlesztő Központ fenntartásában működő Eperkert Bölcsőde a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Ibrányban.
Fórumot rendeznek január 30-án Mosonmagyaróváron a Darányi Ignác Tervről. Az eseményen többek között a tárca vezetője és számos államtitkára mutatja be a kormány új vidékfejlesztési stratégiáját.
Négynapos agrárkiállítást rendeznek szerdától a Hungexpo területén. Az AGROmashEXPO-n nem csak a legkorszerűbb mezőgazdasági gépek mutatkoznak be, de díjátadó, két testvérkiállítás és szakmai programok is kísérik az eseményt.
Az 1990-ben, két évtizednyi elhagyatottság után ökofaluként újjáélesztett Gyűrűfű jelképe lehet az egykori településen átadott Integrált Közösségi Szolgáltató Tér, de az intézmény a kistérség összefogásában is segíthet.
Ökoturisztikai klaszterral segítik egymást sikeresen a turisztikai létesítmények a Zselicben. A programok szervezői és a szállásadók egymást népszerűsítik, és közös kedvezményekkel csalogatják a térségbe a látogatókat.