Tokaj-Hegyalját kultúrtájként az UNESCO Világörökség Bizottsága már 2002-ben felvette a világörökségi jegyzékbe. Most a nemzeti fejlesztési miniszter rendelettervezete történeti tájjá nyilvánítja a történelmi borvidéket.
January 2012
Két generáció óta nem látott teljes körű felújítást Főnyed római katolikus temploma. Pályázati forrás segítségével ugyanakkor kívül-belül megszépült az épület, amely a beruházásnak köszönhetően energiatakarékosabbá is vált.
Vadászati múzeumot alakítanak ki a Heves megyei Hatvanban a Grassalkovich-kastélyban. A város hárommilliárd forintból alakítja ki a kiállítóhelyet, amelyet várhatóan 2013-ban már látogathatják az érdeklődők.
A Győr-Moson-Sopron megyei Acsalagon összegezték az elmúlt év eseményeit. A polgármester úgy véli, 2012 a várakozás éve lesz és a felkészülésé az új feladatokra. Terveznek kisebb beruházásokat is és bíznak a pályázatokban.
Gárdony 2011-es éve a nyugalmas építkezés esztendeje volt. Semmi olyan probléma nem merült fel, amely a lakosság kedélyeit borzolta volna: így összegezte véleményét a település polgármestere.
Kidobásra szánt hulladékokból készítenek játékokat Jászfényszarun. A Szivárvány Óvoda „Hulladékból játék” címmel meghirdetett versenyére 2012. január 26-ig jelentkezhetnek az érdeklődők.
Hatvan önkormányzata kedvezményes korcsolyázási lehetőséget biztosított a városi és a térségi óvodák, valamint iskolák tanulói számára. A gyerekek gyakran a testnevelés óra ideje alatt is birtokba veszik a jégpályát.
Több mint 14 millió forintból megújult a makádi közösségi tér és a játszótér. A Pest megyei községben lezajlott munkálatoknak köszönhetően a helyieket megszépült környezet, a gyerekeket pedig új játékok várják.
Több mint ötvenmillió forintból igényesen megújult és bővült a Vas megyei Gersekarát művelődési háza. Olyan szolgáltatásokat kínálnak, amelyek hozzájárulnak a helyiek életminőségének javításához.
Felújították a a régi haranglábat a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadiban. Az Új Magyarország Vidékfejelsztési Program támogatásának köszönhetően sétautak és pihenőhelyek is szépítik a környéket.