Felújították Békésszentandrás temetőjét, ahol többek között a ravatalozó megrongált födémét is lecserélték. A település lelkésze szerint a munkálatoknak köszönhetően nőtt a Békés megyei község megtartó ereje.
November 2011
Pályázati forrásból kaptak új kerékpártárolót miskei oktatási intézmények. Az átadóünnepség köré külön programsorozatot szerveztek, hogy ezzel népszerűsítsék a környezetbarát biciklis közlekedést.
Szakmai Szaktanácsadási Központ cím elnyerésére hirdet pályázatot a VM. A nyertesek a szaktanácsadóknak nyújthatnak majd információs hátteret, így saját tudományos eredményeik, tudásuk eljuthat a gazdákhoz.
Magyarország megújítása szempontjából is példaértékű az az összefogás, amellyel sikerült helyreállítani a pusztataskonyi műemlék kápolnát - jelentette ki Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
November elején vehették birtokukba a Zala megyei Sand lakói az IKSZT épületét, amely ezelőtt kultúrházként funkcionált. A megújult épületben többek között könyvtár, internetezési lehetőség és konditerem is várja a helyieket.
Lezárult a zöldhulladék minél nagyobb arányú újrahasznosítását célzó mintaprojekt Murakeresztúron. Komposztáló ládákat osztottak szét kétszáz családnak, akiknek előadásokat is tartottak a komposztálás szabályairól.
Mintegy 30 millió forintos uniós támogatással telepítenek napelemes rendszert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Buj iskolájában. A megújuló energiaforrás felhasználásával évente másfél millió forintot spórol az önkormányzat.
November 12-én adták át a Nógrád megyei Kazáron azt az IKSZT-t, amely remélhetőleg generációk találkozási pontja lesz a településen. A projektet az ÚMVP több mint 54 millió forinttal támogatta.
Több mint tízmillió forintból újították fel a Fejér megyei Daruszentmiklóson a Klebelsberg-kúriát. A projektre a település önkormányzata az ÚMVP pályázatán nyert támogatást.
November 18-án, pénteken adják át Kengyel európai színvonalú létesítményét, az Egészségházat. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei település csaknem 73 millió forintot nyert a projekt megvalósítására.