October 2011

Elindult a szociális földprogram Jász-Nagykun-Szolnok megye öt településén is. Tiszabura, Csépa, Tomajmonostora, Nagykörű és Besenyszög összesen több mint tízmillió forint támogatást kapott a társadalom felzárkóztatására.

Szent Imre nevét viselő településeknek alakítottak ki emlékparkot Tiszaszentimrén. A több mint tízmillió forintos beruházás uniós támogatásból valósult meg. A zöldterület rendbetétele mellett a parkot ki is bővítették.

Több mint 26 millió forint támogatással alakult át a tiszaszentimrei művelődési ház. Az új épület immár Integrált Közösségi és Szolgáltató Térként (IKSZT) várja a település lakóit.

Újra teljes díszében pompázik a 122 éves nagyigmándi református templom. A felújítás mintegy 45 millió forintból, a gyülekezet és az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) segítségével valósult meg.

A szegregáció és a mélyszegénység elleni küzdelemben is jól vizsgázott Baks nyáron átadott közösségi háza. A Csongrád megyei település nagyrészt romák lakta részén, Máriatelepen megnyílt épületbe már egész Baksról átjárnak.

Felújítva és restaurálva fogadja a híveket és várja a látogatókat a késő barokk stílusú református templom Mezőszentgyörgyön. A felújításra csaknem 43 millió forint európai uniós támogatást nyert a Fejér megyei település.

Megszépült, igényes környezet és új, jobb szolgáltatások fogadják év végétől a kecskeméti Gokart Stadion látogatóit. Az akár nyolcezer főnek is szórakozást biztosító létesítmény versenyekre és vezetéstechnikai oktatásra is alkalmas lesz.

Ötvennégymillió forintot nyert hátrányos helyzetű emberek munkába állását segítő program lebonyolítására Jászfényszaru és a Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság. A projekt már elindult, a cél, hogy 18 hónap alatt 45 személy elhelyezkedését segítsék elő.

Rácalmás önkormányzata uniós támogatással városházává alakította a korábbi nevelőotthont. A több mint 186 millió forintos beruházáshoz Rácalmás csaknem százmilliót nyert a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program pályázatán.

Ünnepi szentmisével egybekötve adták át szeptember elején a felújított római katolikus templomot a Veszprém megyei Ugodon. A műemléképület felújítására csaknem 44 millió forintot nyert a település az ÚMVP pályázatán.

Oldalak