September 2011

Több mint hatmillió forintot nyert Ároktő önkormányzata a helyi általános iskola informatikai eszközeinek fejlesztésére. A diákok az új tanévben már ezek segítségével tanulnak és négy interaktív táblát is használnak.

Apostagon és Algyőn is oktatást segítő informatikai eszközöket kapott a település általános iskolája, utóbbi településen ráadásul már új iskolaépület fogadja a készülékeket. A beruházásokat pályázati források segítették.

Több mint 47 millió forintot nyert Magyarlak Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér kialakítására és működtetésére. A megújult épületet kétnapos kulturális és hagyományőrző fesztivállal egybekötve adták át augusztus végén.

Támogatásból újítják fel a Hajdúböszörményi Tájházak épületegyüttes egyik lakóházát. A nemrég kezdődött munkálatok várhatóan októberben véget is érnek. A pályázat célja az értékmegóvás.

Két uniós pályázatot is nyert Csót, amelyekből a helyi oktatást és a felzárkóztatást fejlesztette a település. Az új számítástechnikai eszközök beszerzése mellett számos programot is szerveztek a pedagógusoknak és a gyermekeknek.

Több mint 23 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert TIOP-pályázaton a Hajdú-Bihar megyei Nagyhegyes önkormányzata iskolai informatikai infrastruktúra fejlesztésére. Százkét tanulói laptopot is vásároltak.

Több mint 14 millió forint pályázati pénzt fordíthatott korszerűsítésre egy szomori kertészeti cég. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásából két új munkahelyet is teremthetett a vállalkozás.

August 2011

Átadták a több mint 257 millió forintból megépült Pingvines Bölcsődét Abonyban. A beruházás 90 százalékát egy európai uniós pályázatból finanszírozhatta a Pest megyei település önkormányzata.

Lassan befejeződnek a Fejér megyei Mezőszentgyörgy református templomának felújítási munkái. Vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatás jogcímben az egyházközség csaknem 43 millió forint uniós támogatást nyert.

Oldalak