September 2011

Több mint 52 millió forintból újul meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tiszafüred római katolikus temploma. Többek között fűthetővé válnak a padok, de emellett a templomkert és a plébánia épülete is megszépül.

Két-három hónap, és megújul a noszvaji Gazdaház. Az önkormányzat mintegy tízmillió forintot nyert ÉMOP pályázaton a munkálatokra. Lekövezik az udvart, vízállóvá teszik a falakat és korszerű mosdókat is kialakítanak.

Kalaznón egy oktató programban termelt zöldségeket használnak a helyi rendezvényeken, Kurdon felújításoknál és az étkeztetésnél használták közfoglalkoztatottak munkaerejét, Kaposszekcsőn pedig az óvodát tették kívül-belül rendbe a helybeliek.

Két nagyobb átalakítás is lezajlott nemrég Békés megye székhelyén. Egy szálloda uniós források bevonásával bővítette szolgáltatásait, a művészeti szakközépiskola pedig önerőből újult meg, helyreállítva az egykori nemesi kúria szépségét.

A közelmúltban két dél-alföldi településen, Geszten és Páhiban is új egészségügyi központot adtak át. A beruházások uniós támogatással valósultak meg. Geszten ez volt az első alkalom, hogy éltek pályázati lehetőséggel.

A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekekre is gondolt a Közép-Szabolcsi Többcélú Kistérségi Társulás, amikor informatikai fejlesztésekre pályáztak. Az iskolai PC-k, tantermi csomagok mellett SNI csomagot is vásároltak.

Pályázati forrás bevonásával újították fel a Baranya megyei Kétújfalu vízelvezető hálózatát. Az önkormányzat az árkokat és az átereszeket is kitisztíttatta, kiszélesíttette. A csapadék évek óta áztatta a települést.

Új múzeum- és kilátóépületet húztak fel a mohácsi csata emlékparkjában. A 485. évfordulóra elkészült üvegkupola felavatására a településen több más nevezetesség és létesítmény is megújulhatott egy pályázatnak köszönhetően.

Koncerttel mutatkozott be a felújított orgona a nézsai katolikus templomban a nyáron. A munkálatokra LEADER pályázati forrásból nyílt lehetőség. A beruházás egyik apropója, hogy a nézsai plébánia idén 300 éves.

Oldalak