April 2013

Többek között az észak- és dél-alföldi régió, a Tisza-tó, a Jászság és a Balaton ajánlataival, szakmai és közönségprogramokkal várja az érdeklődőket a 15. Szolnoki Utazás Kiállítás és Vásár április 26-27-én.

A helyi természeti és épített értékek megőrzését, a környezet, az épített és természeti értékek védelmét, gondozását mutatta be egy európai uniós támogatású településüzemeltetői képzés a Hegyháton.

Mintegy 45 millió forint támogatást kapott Nagykörű a nemrég átadott IKSZT kialakítására és működtetésére. A megújult közösségi térrel a település lakói egy korszerű, akadálymentes épületet vehettek használatba.

Jövőkereső konferenciát rendeznek 2013. április 23-án az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központban (1012 Budapest, Attila út 93.) a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat támogatásával.

A Komárom-Esztergom megyei Tardoson harminc éve alapították meg a Gerecse Népdalkört. Az évforduló alkalmából tartott ünnepségen átadták azt az ajándék CD-t is, amely LEADER-támogatásból készült el.

A mezőcsáti zsinagóga felújításával elkezdődött a városközpont rehabilitációjának első üteme. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település zsinagógája ezentúl a gyülekezet háza és a város művészeti életének színtere lesz.

Európai uniós pályázati támogatással nyílt hazánk építészeti értékeit bemutató makettpark a Békés megyei Szarvason. A város arborétumában 22 épület részletesen kidolgozott kicsinyített mása kapott helyet.

Közel százhúsz gazda tanulhatta meg egy, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap által társ-finanszírozott támogatású képzésen az ökológiai gazdálkodás alapjait és juthatott számos egyéb ismerethez.

Az eredetileg javasolt 300 ezer helyett 200 ezer euróban szabná meg a Régiók Bizottsága annak az összegnek a felső határát, amelyet egy-egy gazdálkodó közvetlen kifizetésként kaphat 2014-től.

Oldalak