A zöldutak fejlesztési lehetősége a Dél-Dunántúli Turisztikai régióban címmel tartottak számos olyan szervezet részvételével konferenciát, amely a zöldutak különleges vidékfejlesztési módszerével foglalkozik.
March 2013
Az Őrségi Többcélú Kistérségi Társulás naptárat állított össze az idei évre, amely tartalmazza a régió 2013-as rendezvényeit a nagyszabású fesztiváloktól a falunapokig, búcsúkig és sportnapokig.
Több pályázatot is megvalósított a Vértes-Gerecse Közösség a közelmúltban. A LEADER Helyi Akciócsoport az elnyert támogatásokból többek között informatikai továbbképzést tartott a térségben élőknek.
A felnőttek és a gyerekek népdalköre is számos eredményt mutathat fel Zalaszentbalázson. A településen a közelmúltban gelsei és eszteregnyei vendégekkel együtt lépett fel a Zalaszentbalázsi Népdalkör Egyesület.
A pásztói kistérségben nyolc településen valósítottak meg biztonságtechnikai beruházásokat LEADER forrásból. A mintegy 28 millió forint támogatásnak köszönhetően néhány esetben már kiépült a bővített kamerarendszer.
Környezetbarát megoldásnak és LEADER-támogatásnak köszönhetően már nem kell a sötétben botorkálnia annak, aki Magyarszerdahely újnéppusztai településrészére szeretne eljutni a zalai község központjából.
Egy Tényővel közös, milliárdos szennyvíztisztító projektet, ökoturisztikai központ építését, faluközpont-megújítást és sportpálya-fejlesztést is megvalósítottak a közelmúltban Győrszemerén.
Közös faültetésen és helyi termék bemutatón vehetnek részt, valamint kipróbálhatják a gyümölcsfa- és szőlőoltást is azok, akik március 23-án ellátogatnak az oszkói Gyümölcsoltó Napra.
Idén második alkalommal rendezték meg az IKSZT Országos Szakmai Találkozót március 5-én, Budapesten. A szolgáltató terek kulcsfontosságú szerepet tölthetnek be a következő, 2014-2020-as költségvetési időszakban.
A Zselic Vidékfejlesztő Közhasznú Egyesület 32 települést érintő internetes adatbázist épít, összegyűjtve az önkormányzatok, civil szervezetek és turisztikai vállalkozások adatait, tevékenységeit és elérhetőségeit.