April 2012

A LEADER program támogatásának köszönhetően alakítottak ki Tiszavasváriban Turisztikai Információs Irodát. A helyiség kialakításakor többek között energiahatékonysági szempontokat is figyelembe vettek.

Hosszú távon is megélhetést nyújthat a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben lakó családok problémáira egy alapítványi akció, amelynek részeként most Tyukodon osztottak gyümölcsfa-csemetéket.

Felújítás, parkosítás, környezetrendezés – a Somogyhárságyhoz tartozó Kishárságyon számos fejlesztést hajtottak végre a közelmúltban a Nemzeti Vidékfejlesztési Program pályázati támogatásának köszönhetően.

Egy elhagyatott, tanyavilágban roskadozó, műemlék kápolnát mentett meg a helyi összefogás a Heves megyei Pusztafogacson. Az épület felújítására gyűjtés és pályázat segítségével sikerült végül elegendő forrást előteremteni.

Helyi összefogásnak köszönhetően tették rendbe a zalaszentbalázsi focipálya környékét. A település lakóit sikeres pályázat, valamint az önkormányzat által biztosított önrész és közmunkások segítették a projekt megvalósításában.

Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézetként (NAKVI) látja el kibővült feladatait a volt VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI), amelynek honlapja a www.nakvi.hu címre költözik.

Csaknem 53 millió forint európai uniós támogatás igénybevételével alakította ki Kincsesbánya önkormányzata a község Integrált Közösségi és Szolgáltató Terét (IKSZT), amelyet az egykori súlyfürdő húsz éve kihasználatlan épületének felújításával hoztak létre.

Számtalan módon sikerült bővítenie állományát Lepsény könyvtárának: saját és pályázati források mellett a lakosság is segített, papírgyűjtők helyett a közgyűjteménynek adva használt könyveiket.

A korábbi betonburkolat helyett térkövek és parkosított zöldfelületek várják a látogatókat Kisigmándon, az egykori lóistálló felújításával pedig jelentős összeget spórolhat meg az önkormányzat.

A környezettudatos szemléletmód jegyében a Csongrád megyei Szatymaz általános iskolájában fedett kerékpártárolót és öltözőt alakítottak ki, kényelmesebbé téve a biciklis közlekedést az intézménybe.

Oldalak