Baktalórántháza 80 éve történt egyesülése óta nem voltak olyan mértékű beruházások, mint idén, hívták fel rá a figyelmet a település megújult városközpontjának átadásán. A fejlesztéseknek köszönhetően a város járási központtá válhat.
December 2011
Újra megnyílt a Komárom-Esztergom megyei Császár közösségi háza. Az épületet mintegy 116 millió forintból újították fel, amelyhez az ÚMVP pályázatán csaknem 53 millió forintot nyert a település.
Vidékfejlesztéssel foglalkozó szakemberek találkoztak és adták át tudásukat egymásnak az első alkalommal megrendezett Nemzeti Vidékfejlesztési Napon. A rendezvényen négy témában keresték a megoldást a magyar vidék problémáira, ezt pedig jövőre egy konferenciasorozaton folytathatják.
December 14-én rendezi meg szakmai partnerei részére a VM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet (VM VKSZI) az I. Nemzeti Vidékfejlesztési Nap című országos rendezvényt a Vajdahunyad Várban.
Két óvoda is megújult a Zalai Dombhátaktól a Vulkánok Völgyéig Egyesület területén több mint 103 millió forintból. A zalaapáti óvodába 35 éve nem járt annyi gyermek egyszerre, mint most.
Négy Somogy megyei településen is új játszóteret avattak a közelmúltban. A beruházások, amelyek hozzájárulhatnak a vidék népességmegtartó erejének növekedéséhez, mindegyik esetben az ÚMVP támogatása segítségével valósultak meg.
Összesen 575 millió forintos beruházás révén újították fel és bővítették ki Csongrád szakrendelőjét. A fejlesztéseknek köszönhetően javulhat az ellátás és a diagnosztizálás színvonala, és új szolgáltatásokat is nyújthatnak a betegeknek.
Az ÚMVP pályázatán nyert forrást Szécsényfelfalu, Érsekvadkert és Szügy. Előbbiek a faluközpontot fejlesztették, játszóteret építettek, Szügyben pedig lassan befejezik a lutheránus templom renoválását.
Egyelőre még csak gyümölcsösök tagjai a Közösségi Tanulókert Hálózatnak, amelynek célja az eltűnőfélben lévő tájfajták megőrzése és elterjesztése, jövőre azonban a zöldségekre, gyógy- és fűszernövényekre is kiterjesztik a programot.
A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH), valamint a Magyar Település- és Területfejlesztők Szövetsége (MTTSZ) közös konferenciasorozattal segíti a Duna Stratégia sikeres végrehajtását.