Október 3-án megkezdte működését a közel egymilliárd forintból felépült mezőcsáti Egészségfejlesztő Központ. A város szívében létrehozott 1400 négyzetméteres intézetben lényegesen bővült az eddig elérhető szolgáltatások köre.
November 2011
A Győr-Moson-Sopron megyei Lövő lett a Virágos Magyarország verseny falu kategóriájának első helyezettje. A környezettudatos nevelés, az odafigyelés és a szemlélet meghozta eredményét.
October 2011
Az óvodai játszókert és a főtér után a piac is megújult Jászalsószentgyörgyön. Többek között új elárusító helyeket alakítottak ki, valamint olyan közmű-rácsatlakozási lehetőséget, amellyel bárki kipróbálhatja a piac forgalmát.
Megújult faluközpontot adtak át október elején Győrújbaráton. Az 5600 lakosú település centrumának megszépítésére több mint 144 millió forintot költöttek – mondta a Juhászné Árpási Irma, a település független polgármestere.
Egymással és két finnországi társával fogott össze három dél-dunántúli LEADER Helyi Akciócsoport (HACS), hogy új lehetőségeket teremtsenek a térség gazdasága számára. Az északi ország faipari tapasztalatait, sőt, szaunáit is igyekeznek felhasználni.
Sajátos nevelési igényű gyerekeket támogat az program, amelyet az Abai kistérségben indítottak szeptemberben. Kapcsolatteremtő képességük javításában, az önkifejezésben, sőt a problémák megoldásában is segítheti őket.
Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program és a Falumegújítási Program pályázatainak köszönhetően a helyi közösség társadalmi és gazdasági megerősödését szolgálja a nemrég átadott IKSZT és Szabadidőpark Csikvándon.
LEADER pályázaton több mint három és félmillió forintot nyert a Fejér megyei Mezőfalva önkormányzata a magyar-sváb tájház felújítására. A 150 éves épület tetejének cseréje régóta időszerű volt.
Elkészült az Európai Bizottság javaslata a Közös Agrárpolitika (KAP) reformjára. Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetési időszakára vonatkozó tervezetet október 12-én mutatta be a Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI) a hazai szakmának.
Új rendelőt építettek Heréden, áthelyezték a fogorvost és a háziorvosokat Horton és felújították a védőnői tanácsadót valamint az alkotóházat Nagykökényesen. Több mint 120 millió eurót fordítottak fejlesztésre a megyében.