Agrárexpón mutatkozott be néhány családi gazdaság, képzőművész, gyűjtő és borász a hónap közepén Pápán. Részvételüket a Somló-Marcalmente-Bakonyalja LEADER Egyesület segítette, biztosította.
April 2011
Nyolcmillió forint uniós támogatással valósította meg a napokban lezárult egészségfejlesztő projektet a szarvasi önkormányzat. A megye egy másik települése, Békés a népi kézműves mesterségek felélesztéséhez pályázott forrásért.
Márciusban felavatták az új orvosi rendelőt a Győr-Moson-Sopron megyei Gyórón. A Rábaköz több kistelepülésén is folyamatban vannak egészségügyi beruházások, amelyeket a közeljövőben adnak át.
Három fejlesztési projektről tartottak tájékoztatót március végén a vasvári városházán. A beruházások összértéke mintegy 347 millió forint, amelyből több mint 273 millió forintot uniós pályázati forrásból finanszíroznak.
Sajt-, szalámi- és csipkekészítő, zenész, nemezelő, tojásíró és méhész képviselte hazánkat a hónap közepén Lengyelországban megrendezett nemzetközi agrárexpón. Az esemény kiemelt partnere idén Magyarország volt.
Átadták az újtelepi városközpontban kialakított közösségi házat Velencén. Az uniós pályázatból felújított épület belső udvarán szabadtéri rendezvényeknek és őstermelői piacnak is helye lesz.
Hárommillió forintos uniós támogatásból borászati OKJ-s képzést indít az Európai Borlovagrend Magyarországi Konzulátusa. A tanfolyamot Győrben szervezik, és pályázati forrásból fedezik a képzés költségét is.
Mintegy 17 millió forintos uniós támogatásból valósult meg a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium infokommunikációs technológiai fejlesztése, és 29 millió forintot nyert múzeumpedagógiai eszközökre az Arany Egyszarvú Patikamúzeum.
Százhúszmillió forintos uniós támogatásból OKJ-s szakmai képzéseket indít, majd telephelyeket hoz létre a munkahelyek biztosítására a Szikszói Kistérségi Többcélú Társulás. Először 31 fő kap lehetőséget.
Öveges József fizikaprofesszor tiszteletére alakítottak ki emlékházat a Zala megyei Pákán. Az épületben személyes tárgyai, bútorai, valamint a Csodák Palotája néven ismert játszóházának mini mása is látható.