April 2011

Csaknem tizenhatmillió forint uniós támogatást nyert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Záhony város önkormányzata „intelligens iskola” létrehozására. A Felső-Szabolcsi HACS tizennégy települést támogat 350 millió forinttal.

Több mint egymilliárd forintból, uniós támogatással újjászületik a Fő tér Keszthelyen. A látványosan megszépülő terület nagy része gyalogosövezet lesz, az autóforgalom jelentősen csökken majd.

Új játszóterek, közparkok jönnek létre, épületeket újítanak fel, kialakítanak egy közösségi házat; sőt, a virágszeretőknek egy rozáriumot is a Szigetköz–Mosoni-sík LEADER Egyesület akcióterületén.

A siófoki Krúdyban és a Barossban közel százharmincmillió forintnyi értékben kaptak új eszközöket a diákok. A beruházás keretében tankonyhai eszközöket szereztek be, és egy meteorológiai állomást vehettek birtokba a tanulók.

Korszerű, csúcstechnológiás eszközök segítik a gyógyulást a sellyei egészségközpontban. A szakrendelések száma is bővült, de két felnőtt háziorvosi körzet is az új épületben kapott helyet.

Átadták az ÚMVP-s forrásból megvalósított IKSZT-t Szigetvár-Szőlőhegyen. A kibővített épületben az egészségfejlesztési szolgáltatások mellett közösségi rendezvények is helyet kapnak.

Térségi tananyag készül Győr-Moson-Sopron megyében az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program támogatásával. Az „Örökségünk, Alpokalja–Fertő táj” képzési projekt nyitórendezvényét a Fertődhöz közeli Csermajorban tartották.

Közösségi térrel gazdagodott Rábapordány. Uniós forrást nyertek az általános iskola földszintjének átalakítására, mely a tervek szerint a falu minden korosztályának kínál majd elfoglaltságot.

A nagyszentjánosi Hunyadi Mátyás Általános Iskolában közel kilencmillió forintos pályázati forrás segítségével történt meg az oktatás informatikai fejlesztése. Így színvonalasabb és gyakorlatiasabb oktatásban részesülhetnek a diákok.

Megoldották a csapadékvíz elvezetését a Vas megyei Oszkó három utcájában. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) 38 millió forinttal járul hozzá a beruházáshoz. Az önkormányzat a projekt folytatását tervezi.

Oldalak