November 2014

A tájértékekkel kapcsolatban szervez Helyi Aktivációs Műhelynapokat (HAM) a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet.

Jó gyakorlatok, kreatív megoldások: helyi gazdaságfejlesztés a Kárpát-medencében címmel rendezték meg az Önfenntartó falu – fenntartható vidék konferenciasorozat októberi, negyedik tanácskozását.

A kézművesség, a helyi termékek a szociális szövetkezetekben, az esélyegyenlőség és a szociális gazdaság témáiban rendeznek képzéseket Mezőtúron2014 novembere és 2015 januárja között.

October 2014

November 18-án vidékfejlesztési fórumot szerveznek Zselickislakon, amelynek témája az Európai Unió 2014-2020 közötti fejlesztési időszaka, valamint az egyházak közösség- és vidékfejlesztésben betöltött szerepe.

Október 7-én a Kaposvári, október 9-én pedig a Debreceni Egyetemen rendezik meg a Vidékünk Jövője Workshopot, amely főként a fiataloknak igyekszik megmutatni, milyen lehetőségek vannak vidéken.

2014. október 2-án Vácott Beer Miklós püspök nyitotta meg a NAKVI vidékfejlesztési fórumát, amely rávilágított arra, hogy a vidék, a helyi közösségek, értékek nem csak az egyház, az állami szervek ügyei, hanem mindenkié közösen.

September 2014

Megjelent a Miniszterelnökséget vezető miniszter 1/2014. (IX. 15.) MvM rendelete az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról.

August 2014

A NAKVI EPIR a Szombathelyi Egyházmegyei Karitásszal együttműködve közösségi vidékfejlesztési fórumot szervez, amelynek témája az egyházak közösség- és vidékfejlesztésben betöltött szerepe, valamint az egyházközösségek térségfejlesztő munkája.

Oldalak