June 2014

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott képzésekhez igényelhető támogatásra több mint 685 millió forint kifizetését hagyta jóvá.

A református, evangélikus és a görög katolikus egyház lelkészeinek, papjainak tartanak tájékoztatót a 2014-2020-as vidékfejlesztési programról, a hálózatos együttműködéséről június 12-én Beregdarócon és 13-án Abaújváron.

May 2014

Az agrár-környezetgazdálkodás előtt álló kihívások és a 2014-2020-as időszak tervezése álltak a középpontban a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat II. Szakosztályának május 22-i, székesfehérvári konferenciáján.

A Szent István Egyetem józsefmajori tangazdasága is részt vesz a bemutatóüzemi programban. A gazdaság május 8-ai rendezvénye a határszemle mezőgazdasági vállalkozások irányításában játszott szerepével foglalkozott.

Átadták a Hetési Barátság Parkot, ahol a térséget egykor kettéválasztó Vasfüggöny darabjaiból készült emlékmű a Mesés Hetés projekt részeként, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat finanszírozásával.

April 2014

Megjelent az egyes agrártárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 53/2014. (IV.29.) VM rendelet, amelyben összesen 21 jogszabály módosítására vonatkozó rendelkezések találhatók.

A vidékfejlesztés és a környezetvédelem kapcsolatát, a felelősségteljes gazdálkodás, a zöldturizmus, a tájértékek és az éghajlatváltozás kérdéseit vizsgálták a Zöld NAKVI - Zöld Vidék konferencián.

Nyílt nappal és a Nagycsaládosok Országos Egyesületével kötött együttműködési megállapodással ünnepelte második születésnapját a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet.

A Horvátország – Magyarország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 GoGreen projektjének részeként április 28-án horvát-magyar kétnyelvű workshopot tartanak Szederkényben.

A NAKVI helyi közösség- és vidékfejlesztő szakemberek, az újonnan létrejövő többfunkciós szolgáltató központok, illetve az IKSZT-k munkatársai részére 40 órás, akkreditált közösségi animátor képzést indít 2014 májusában.

Oldalak