Ritka halfaj bukkant fel újra a Dunában

Több mint két évtized után ismét megjelent hazánk vizeiben a fokozottan védett homoki küllő, amelyet 2024 augusztusában azonosítottak a Dunában, és amelyet több mint húsz éve nem láttak Magyarországon. A homoki küllő (Romanogobio kesslerii) nemcsak ritkaságszámba megy, de ezúttal több példány is előkerült, mégpedig elektromos kecével végzett mintavételek során.

Díjazták az agroturizmus legízletesebb fogásait

Először rendezték meg az Agroturizmus Étele gasztronómiai versenyt, amelyen termelők és csapatok mérték össze főzőtudásukat a vidéki értékek jegyében a Debreceni Egyetem szolnoki campusán. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat közreműködésével a program ideje alatt termelői vásárt és vidékfejlesztési kiállítást is tartottak.

Játékos vetélkedő a magyar szöcskeegér védelméért

A mezőkeresztesi Szöcskeegér Szökkenés vetélkedőn közel száz gyermek ismerkedett meg a fokozottan védett rágcsálóval és élőhelyének fontosságával. A gyerekek nemcsak a magyar szöcskeegeret ismerhették meg, de a területen élő más élőlényeket is, például a ragadozómadarakat, a táplálékát jelentő szöcskéket, sáskákat és növényeket is.

Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyben

Élményekkel teli hétvégét kínáltak a Zala-völgyi termelők, 26 porta nyitotta meg kapuit. A helyi gazdálkodók első alkalommal közösen szervezték meg nyílt napjukat. A portanyitogató a gazdálkodók, a látogatók és a gazdaság érdekeit is szolgálja – pünkösdkor jön a folytatás.

Bővül a Hungarikum pályázat népzenei irányba

Idén már tizennegyedik alkalommal hirdeti meg a Hungarikum pályázatot az Agrárminisztérium és a Hungarikum Bizottság, amelynek keretösszege 650 millió forint, és a kiírás különlegessége, hogy egy új célterülettel bővül a támogatható tevékenységek köre: a népzene és néptánc világához kapcsolódó kezdeményezések is bekerültek.

Tavaszi portanyitogató Zalában

A zalai térség gazdái, kézművesei és vendéglátói május 3-án ingyenes programokkal és élményekkel várják az érdeklődőket. A Nyitott Porták rendezvény helyszínein hagyományos ízek, borkóstolók, kézműves bemutatók és családbarát programok várják a látogatókat.

Elindult a Biotika projekt

Több évnyi előkészítő munka után 970 millió forintos vissza nem térítendő támogatással indul a hazai természetvédelmi adatkezelés korszerűsítése, országos hatókörrel. A BIOTIKA projekt többek közt megválaszolja azt a kérdést, hogyan is változott egyes fajok, fajcsoportok vagy élőhelyek állapota az utóbbi évtizedekben.

Oldalak