IDEGENHONOS INVÁZIÓS FAJOK – ÁLLATOK
Szinte minden rendszertani csoportban találunk elterjedt idegenhonos inváziós állatfajt, legnagyobb fajszámban a szárazföldi gerinctelenek és a vízi csoportok között.
Az elmúlt évek új kártevője a kelet-ázsiai eredetű márványpoloska (Halyomorpha halys). Első egyedeit 2013-ban észlelték, azóta lényegében mindenfelé elterjedt. Nem válogatós, eddig több mint 100 különböző növényfajon figyelték meg táplálkozását, leginkább a bogyóterméseket kedveli. Egyedei ősszel védett helyekre, házakba, lakásokba igyekeznek bejutni, hogy átvészeljék a telet, ilyenkor a nagy számban megjelenő poloskák a lakóknak okozhatnak kellemetlenségeket.
Gazdasági vagy akvarisztikai céllal került Európába, illetve hazánkba több tízlábú rákfaj (Decapoda), amelyek megtelepedve három őshonos rákfajunkat veszélyeztetik. Mindeddig nyolc idegenhonos tízlábú rákfajt mutattak ki vizeinkből, közülük több az elmúlt néhány évben jelent meg, minden bizonnyal akvaristák kihelyezésének következményeként. Sikerességüket az őshonos fajokhoz viszonyított tágabb tűrőképességüknek, jobb terjedőképességüknek és gyorsabb szaporodásuknak köszönhetik. Emellett, szemben a hazai fajokkal, többségük ellenáll és terjeszti a rákpestist (egy észak-amerikai eredetű gomba okozta betegség). Képesek egy adott víztérben egyeduralkodóvá válni, az őshonos fajokat kiszorítva és a teljes élőlény-együttest jelentősen átalakítva.
Legelterjedtebb képviselőjük az Észak-Amerikában őshonos cifrarák (Faxonius limosus), amelyet az 1950-es évek végén tenyésztési céllal telepítettek be hazánkba. Természetes vízből először 1985-ben mutatták ki, ma már a legelterjedtebb idegenhonos tízlábú rákfajunk. Sikeres térhódítását segíti, hogy ivartalan szaporodásra is képes.
Különösen veszélyeztetett hazai halfaunánk, amely a XIX. század végétől jelentősen átalakult, mára annak közel kétharmadát idegenhonos fajok alkotják. Eddig 60 (!) idegenhonos halfaj és hibrid előfordulását mutatták ki vizeinkből, amelyek többsége az elmúlt néhány évben került elő. Közülük a már elterjedt, inváziós tulajdonságokkal rendelkező fajok az őshonos halainkra nézve táplálékkonkurenciát jelentenek, betegségeket terjesztenek, ikráikat pusztíthatják. Hazánkban leggyakoribb képviselőjük a Kelet-Ázsiából származó ezüstkárász (Carassius gibelio), amelyet még 1954-ben hozták be az országba. Nagy veszélyt jelent őshonos fajainkra a halszállítmányokkal behurcolt kínai razbóra (Pseudorasbora parva), amely több fertőző betegség terjesztője, emellett az egyik védett fajunkkal, a kurta bainggal (Leucaspius delineatus) hibridizálódni képes. A szintén behurcolt amurgéb (Percccottus glenii) terjedése a fokozottan védett lápi pócot (Umbra krameri) veszélyezteti, élőhelyeiről tejesen ki is szoríthatja azt.
A korábbi időszakokban főként gazdasági céllal telepíttek hazánkba idegenhonos halfajokat (ilyen fajok pl. az amur – Ctenopharyngodon idella, a fehér- és a pettyes busa – Hypophthalmichtys molitrix, H. nobilis, az ezüstkárász – Carassius gibelio), ezzel szemben napjainkban egyre nagyobb számban kerülnek elő vizeinkből az egzotikus halfajok, az akvaristák egyre intenzívebb telepítéseinek következményeként (bár az utóbbiak legtöbbje csupán megvízű élőhelyeken képes megtelepedni).
A hüllők közül stabilan megvetette a lábát természetes vizeinkben a közismert ékszerteknős (Trachemys scripta), amelynek korábban két alfaját, a vörösfülű és a sárgafülű ékszerteknőst is árusították Magyarországon. Nagy számban szabadon engedett példányai az őshonos mocsári teknősöket (Emys orbicularis) veszélyeztetik: kiszoríthatják élőhelyükről, táplálékkonkurenciát jelentenek és parazitáikat is átadhatják nekik.
Az emlősök körében gyakran szőrméjük miatt vagy házi kedvencként, díszállatként telepítettek be idegenhonos fajokat új élőhelyekre, amelyek a fogságból kiszabadulva sikeresen megtelepedtek. Ilyen a Kelet-Ázsiában őshonos nyestkutya (Nyctereutes procyonoides), és az Észak-, illetve Közép-Amerikából származó mosómedve (Procyon lotor), amelyeket értékes bundájuk miatt hurcoltak be Európába, majd az elszökött példányok és utódaik sikeresen szétterjedtek. Hazánkban egyelőre kis számban vannak jelen a természetben.
A vizes élőhelyekhez kötődő, Dél-Amerikából származó nutriát (Myocastor coypus) és az Észak-Amerikában őshonos pézsmapockot (Ondatra zibethicus) hazánkban is sokfelé tenyésztették, majd a szökött példányok terjeszkedtek. A pézsmapocok első példányát 1915-ben lőtték ki, azóta a faj már stabilan a hazai fauna tagja, a nutria napjainkban terjeszkedik.
Invasive alien species – animals
Invasive alien animal species are found in almost all taxonomic groups. The brown marmorated stink bugs can damage more than 100 plant species that they use as hosts; the invasive decapoda crayfish species alter habitats, transmit crayfish plague and replace native crayfish; the slider turtle compete with the native European pond turtle and transmit pathogens. The large number of alien fish species poses serious risk to the native fish fauna. Among alien mammal species that escaped from fur farms the muskart is already widely spread, the raccoon dog, the raccoon, and the nutria yet occur in low numbers in the wild.